Képker

23
szept

Szüret, lovak, táncház

Az idén harmincadik alkalommal rendezte a kerületben a Rákospalotai Örökségünk Egyesülete a hagyományőrző szüreti felvonulást. Ez az ősz egyik legkellemesebb attrakciója, ezúttal is sokan megtisztelték jelenlétükkel. A régi forgatókönyv érvényesült, a főcsikós volt a főszervező, aki hívta a zenekart, majd a csikósok és a betyárok kíséretében a csikóslányok összegyűjtésével megnyitotta a a mulatságot. A lányok nemzeti színű szalaggal díszítették fel

Read more

10
szept

A kerületi válogatott

Éppen tizenegyen vannak. Ha labdát kergetnének, így kellene megörökíteni a nevüket: Ponicsán, Ináncsi, Wédelné, Katona, Szőcs, Vida, Schilling , Gomba, Tóthné, Perczel, Szedlmajer. Új Érdemérem-díjasainkról van szó. Rendhagyó formában kezdődött az önkormányzati képviselő-testület csütörtöki ülése. A napirendek tárgyalása előtt került sor az Érdemérem Díjak és a Civil Szervezetek Elismerő Oklevelének átadására. A ceremóniát eredetileg március 15-én vagy május 1-jén szerették

Read more

28
júl

Három óriásplakát Újpalota határában

Megint kezdődik. Plakátokkal kedveskedik nekünk a kormányunk, nem túl ízléses formában, amolyan orrba verős kezd lenni a tempó, nagy sárga figurák éktelenkednek a zöld mezőben, a háttérben futballpálya látható Újpalotán az autószervíz mögött. Szeretnénk-e, ha több lenne a minimálbér. Ezt kérdi tőlünk a rendszer a mi pénzünkön, a mi adóforintjainkból kitett óriásplakátokon. Mire számítanak? Azt válaszoljuk, hogy mi, kérem, ellenzéki

Read more

2
júl

Nana

Nem akarjuk fényezni magunkat, de eléggé otthon vagyunk köztéri fák felismerésében. Pedig nem vagyunk botanikusok. Egyszerűen arról van szó, hogy van szemünk arra, ami körülvesz bennünket. És szívesebben csodáljuk meg virágzó kerületi fáinkat, minthogy dühöngjünk azon – fölöslegesen –, hogy ejnye-bejnye, már megint szemetelnek az emberek, és jajjaj, mennyire nem vigyáznak a természetre. Bezzeg mi! Erre a fára, amelyet itt

Read more

16
márc

Elhunyt Gyulai Líviusz

Életének 84. évében elhunyt Gyulai Líviusz, a XV. kerület díszpolgára, a nemzet művésze. A Kossuth-díjas alkotót kedden délelőtt érte halál. A művészt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) saját halottjának tekinti. Gyulai Líviusz pályafutása alatt legkevesebb ötszáz könyvet illusztrált, emellett számos animációs filmet is létrehozott, előszeretettel készített játékos, ironikus felfogású és sokszor archaizáló tollrajzokat, rézkarcokat, linómetszeteket és litográfiákat. Gyulai Líviusztól a

Read more