Helyi hírek

27
szept

Nyitottan a jövő generációja felé

A helyi ifjúság támogatásában a kerületi önkormányzat, a településen működő szervezetek és a civil közösségek együttműködése elengedhetetlen. A városrészben szeptember 23-án megrendezett Ifjúsági Szakmai Nap kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a közös célok elérése érdekében a különböző szereplők tervei a leghatékonyabban egymásra találjanak – tudtuk meg Kormos Adrienn ifjúsági referenstől. 

16
szept

A magyarok és a horvátok közös hősei

Zrínyi Pétert és sógorát, Frangepán Ferenc Kristófot, a Wesselényi-féle összeesküvésben részt vevő két főnemest 1671. április 30-án végezték ki Bécsújhelyen. Azóta 350 év telt el, de a két mártír emléke a magyar és a horvát történelemben egyaránt kiemelt helyen szerepel. A Zrínyiket és a Frangepánokat mindkét nép magáénak vallja, ők szimbolizálják azt az összefogást, amely a XVII. században a törökökkel és a Habsburgokkal egyaránt küzdő szomszédokat jellemezte. 

10
szept

Kisebb csatározások sok-sok fontos döntés mellett

Döntött a testület a Magyarok Nagyasszonya templom új plébániájának megépítéséről, pontosabban arról, hogy ennek érdekében módosítani lehet az építési szabályzatot. A képviselők nagy többséggel megszavazták. 

9
szept

Átadták a kerületi Érdemérem Díjakat

Rendhagyó formában kezdődött az önkormányzati képviselő-testület szeptember 9-i ülése. A napirendek tárgyalása előtt átadták az Érdemérem Díjakat és a Civil Szervezetek Elismerő Oklevelet. A ceremóniát eredetileg március 15-én vagy május 1-jén szerették volna megrendezni, de a járvány miatt módosult a program.

24
aug

Iskolakezdési támogatás

Iskolakezdési támogatást igényelhetnek azok a kerületben élő szülők, akiknek gyermeke szeptemberben kezdi meg az általános iskola első vagy ötödik osztályát. Feltétele, hogy a családban az egy főre jutó nettó jövedelem összege nem haladhatja meg a 228 ezer forintot – tájékoztatott a Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály.