Helyi hírek

5
dec

A ROCK AND ROLL RÁKOSPALOTAI BÖLCSŐJE

Rákospalota neve mostantól örökre összeforr a magyar rock and rollal: december 4-én a XV. kerületi önkormányzat emléktáblát állított a legendás Hungária zenekarnak a Pézsma utca 11. számú ház falán. Nem véletlenül éppen ott, hiszen 1979-ben és 1980-ban ebben az épületben próbáltak a fiatal zenészek, és innen indult el az a zenei út, amely később egy egész országot táncra perdített. Szikora

Read more

5
dec

ÚJRAHASZNOSÍTOTT JÁTÉKBÓL NAGY GYŐZELEM

Papírgurigából hajó, kupakból hal, tojástartóból korallzátony – így született meg a Három kis hajó meséje. A történet nemcsak a gyerekek fantáziáját repítette messzi tengerekre, hanem egy pályázaton első díjat is hozott a XV. kerületnek. A Csemetekert Bölcsőde kisgyermeknevelője, Bardi Erika saját meséjével és újrahasznosított anyagokból készült játékaival bizonyította: a környezettudatosság élményszerűen is tanítható. A  Wesselényi utcai bölcsőde (Csemetekert) lelkes kisgyermeknevelője

Read more

4
dec

ÉTELT ÉS REMÉNYT OSZTANAK A FŐ TÉREN

Civil szervezetek karácsony előtt ételt osztanak a XV. kerületben. Az ünnepek közeledtével ismét összefogtak civil és társadalmi szervezetek Újpalotán, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak. A Fő téren több alkalommal tartanak melegétel- és élelmiszercsomag-osztást. A jótékonysági akció mindenki számára nyitott, aki támogatásra szorul. Időpontok és szervezők: december 18. (csütörtök) 11:00 – Magyar Szocialista Párt december 19. (péntek) 11:00 – Polgárok Palotáért

Read more

4
dec

PANORÁMA, AMELY ÖSSZEKÖTI A MÚLTAT ÉS JÖVŐT

A hétköznapok szürke rohanásában könnyen megfeledkezünk arról, milyen értékek vesznek körül. A Víztoronyház tetejéről lenézve azonban új fényben látszik a kerület: a rejtett kincsek, a közösség és a jövő ígérete egyetlen panorámában.  Nem véletlen, hogy a kerület ikonikus épületével újra és újra foglalkozunk: a Víztoronyház idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, és az ANNO 29. összművészeti fesztivál nyitóprogramjának helyszíneként számos érdekességet

Read more

3
dec

PALOTA PARK: EURÓPA ZÖLD PÉLDÁJA

Nemzetközi elismerést hozott a XV. kerületnek a Palota Park: a kerület ökológiai mintaparkja a rangos Európa Zöld Városa Díj pályázaton második helyezést ért el. A Palota Park különlegessége, hogy teljes egészében a kék–zöld infrastruktúra elveire épül. A csapadékvíz helyben tartása, a természetes vízáramlás támogatása és a vízáteresztő zöldfelületek kialakítása egy egységes rendszerben valósult meg. A terület, amely korábban elhagyatott és

Read more