Egyház

30
dec

A gyülekezet ezredese

Kalmár László immár harmadik ciklusát kezdte presbiterként a Rákospalota-Óvárosi Református Egyházközségnél. A feladatra még az előző lelkész, Simonfi Sándor kérte fel őt, de az egyházközségi munkát utódja, Hekli Katalin mellett is folytatja. Mostanában a legtöbb feladatot az egyházközség Kossuth utcai óvodaprojektje jelenti a számára, ami komoly mérföldkő lesz a kerület életében is.

1
nov

Segítség a veszteségben

A gyászolás sokszor tabunak számít felgyorsult világunkban, nem tudjuk, mit mondjunk, hogyan segítsünk az itt maradóknak. Az önsegítő gyászfeldolgozó csoportok azért jöttek létre, hogy a kis létszámú sorstársi közösségekben öt hónapon keresztül találkozzanak a tagok és segítséget kapjanak a csoportvezetőtől, valamint egymástól is a veszteség feldolgozásában. Hatvani Piroskával beszélgettünk a témáról, akinek a vezetésével hamarosan gyászcsoport indul a XV. kerületben.

1
nov

Püspöki áldás az urnatemetőre

Rendhagyó hálaadó istentiszteletet tartottak a Régi Fóti úti evangélikus templomban október 20-án, ahol felavatták az újabb urnatemetőt. Rendhagyót, mert a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség életében ritkán fordul elő, hogy a vasárnapi hálaadó istentiszteletet nem a helyi lelkész – Ponicsán Erzsébet –, hanem az egyházmegye valamelyik vezetője celebrálja.

30
aug

Evangélikus templom 1855-ből

Ha egy csoda folytán visszarepülnénk az időben, és a 164 évvel ezelőtti Rákospalotán találnánk magunkat, a jelenlegi Juhos utcai evangélikus templom épületét ismerősként üdvözölhetnénk.J

12
júl

Tíz éve énekelnek

A Pestújhelyi–Újpalotai Evangélikus Gyülekezet kórusa június 1-én ünnepelte tízéves születésnapját. Az ünnepség nemcsak közös éneklésről, hanem múltidézésről is szólt.