Egyház

31
okt

Elmaradnak a halottak napi megemlékezések

Idén a halottak napi ünnepkör megszokott eseményeit is befolyásolja a koronavírus-járvány. Emiatt ebben az évben a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. által szervezett közös kegyeleti megemlékezések elmaradnak.
A temetőirodák viszont hosszított nyitvatartással várják az érdeklődőket, a sírhely-újramegváltást november 2-ig reggel 8-tól délután 6-ig lehet intézni. A járványügyi helyzetre tekintettel a temetőirodákban a maszk és a kézfertőtlenítő használata kötelező. Az ügyféltérben annyian tartózkodhatnak egyszerre, ahány aktív ügyfélpult áll rendelkezésre. Az ügyféltéren kívül a másfél-két méteres távolság tartása is fontos.
A temetők november 2-ig 7–20 óráig látogathatóak.

28
máj

A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények

Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények. Pünkösd – húsvét és karácsony után – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint pünkösdkor három fontos eseményre emlékeznek a keresztények: a Szentlélek eljövetelére, amit  Jézus búcsúbeszédében megígért, az egyház alapítására és az „egész világra kiterjedő missziós munka” kezdetére.

22
máj

Két hét múlva nyithatnak a budapesti zsinagógák

Két hét múlva, június 5-től kinyithatnak a budapesti zsinagógák, azokat egyelőre csak hitéleti célból lehet látogatni – tájékoztatta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz). Azt írták: a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) kríziscsoportjának döntése értelmében „a kellő egészségügyi biztonsági óvintézkedések betartásával” istentiszteleteket, imákat lehet tartani a zsinagógákban, a közös étkezést (kiddus) azonban egyelőre nem engedélyezik.
A hitéleti rendezvényeket egyelőre csak korlátozott számban, előzetes jelentkezés után látogathatják a hittestvérek. A következő két hétben minden zsinagógai körzetben ki kell jelölni egy egészségügyi biztonsági megbízottat, aki a zsinagógákban felel a rendelkezések betartásáért és a beléptetésért.

4
ápr

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét

Április 5-én, vasárnap megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények. Idén a koronavírus-járvány miatt nem tarthatnak körmeneteket, a hívek fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudnak belekapcsolódni a szentmisébe.

22
márc

Világerejű imádságra szólította fel a keresztényeket Ferenc pápa

A Miatyánk-imádság közös elmondására szólította fel a világ keresztényeit az új koronavírus-fertőzés teremtette helyzetben, időpontként március 25-én déli 12 órát jelölve meg Ferenc pápa. A katolikus egyházfő a keresztény egyházak és közösségek vezetőihez, valamint az összes hívőhöz fordult attól függetlenül, melyik keresztény felekezethez tartoznak, „emeljék szavukat együtt az égbe”.