A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények. Pünkösd – húsvét és karácsony után – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint pünkösdkor három fontos eseményre emlékeznek a keresztények: a Szentlélek eljövetelére, amit  Jézus búcsúbeszédében megígért, az egyház alapítására és az „egész világra kiterjedő missziós munka” kezdetére.
A Szentlélek kiáradásának bibliai leírása szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus – vagyis egyetemes – és apostoli írták.
Hozzátették: a II. vatikáni zsinat (1962-1965) liturgiareformja szerint pünkösd az ötvennapos húsvéti idő ünnepélyes lezárása. Pünkösd vigíliáján, vagyis előestéjén „szerte a világban a Szentlélek eljövetelét kérik virrasztva és imádkozva a hívek” fogalmaztak.

 

Comments are closed.