egyéb

1
okt

Nemzetiségek újratervezve

A koronavírus-járvány mindenkinek gondot okozott. Vannak, akiknek a teljes mozgásterét korlátozta az egészségügyi helyzet. Ilyenek például a nemzetiségi önkormányzatok, mely szervezeteknek mindig is lételeme és identitáserősítő eszköze volt a programok szervezése, amelyről az év jelentős részében lemondani kényszerültek. Náluk is nehezebb helyzetben van Palotai Dóra, a polgármesteri hivatal nemzetiségi referense, aki január 16-án kezdte meg munkáját, ám éppen csak a nemzetiségekkel való ismerkedésig jutott, amikor elrendelték Magyarországon a vészhelyzetet.

30
szept

Társasházi színházi élmény

A közelmúltban rendhagyó eseménynek volt a helyszíne az egyik rákospalotai ház udvara. A Szent Korona útja 11.-es számú házban ugyanis szeptember 18-án színházi előadást rendeztek.
– A Gang Színház társulata hirdetett pályázatot, amelyre jelentkeztünk – tudtuk meg Juhász Attilától, a társasház közös képviselőjétől.
A 2014-ben alakult Gang Színház olyan rendhagyó színházi formáció, ahol nem a nézők mennek színházba, hanem a társulat költözik – egy előadás erejéig – a nézők otthonába, jobban mondva az udvarába. A Gang Színház missziója, hogy azok a lakosok is részesüljenek kulturális élményben, akiknek erre nem vagy kevés lehetősége lenne. Azt persze kevesen gondolták, hogy a világot egy koronavírus-járvány sújtja majd, amely minden más mellett a művészéletet is ellehetetleníti. A színházakat hónapokra bezárták, és amikor újranyitottak, akkor is csak fél házakkal üzemelhettek.

29
szept

Tegyünk közösen a rongálások ellen!

Vandál rongálás történt a közelmúltban a Fő téren, ahol eddig ismeretlen személyek az I love XV tábla mellett, a CBA előtt, illetve a Hősök útjánál található virágágyásból a virágokat gyökerestül kitépték, majd szanaszét dobálták.
Sajnos nem ez az első eset, hogy vandálok dúlják fel köztereinket. Nem ritka az értelmetlen, öncélú rongálás, legyen szó padokról, szemetesekről, játszótéri játékokról, kerítésekről, ivócsapokról vagy éppen a gondosan ápolt, nevelt növényekről. A Répszolg munkatársai ilyenkor sziszifuszi munkát végezve, minden esetben megjavítják a megrongált eszközöket, és visszaállítják az eredeti állapotot.
Rendszeres rongálás helyszíne például a Hartyán játszótér, ahol az önkormányzat által végeztetett felújítási munkák épphogy elkészültek, már a játszótér kapuit kiszakították a tartóoszlopokból. Ezen a helyszínen a kerítést azóta is többször megrongálták a rendészek rendszeres járőrözése ellenére. A kerület egész területén a buszmegállókban lévő padok, illetve az újpalotai játszóterek és padok fokozottan ki vannak téve a rongálásnak .

27
szept

Új autóval az ételszállításért

A kerületi gyermekintézményekbe történő biztonságos ételkiszállítás érdekében új kisteherautót vásárolt a GMK. Az ételszállító flotta megújítását több év alatt tervezi a GMK.
A GMK egyik legfelelősségteljesebb feladata a kerületi óvodák, bölcsődék közétkeztetésének biztosítása. Az étel időben és hőfokban megfelelő helyszínre érkeztetése érdekében három területre osztva járják a gépkocsivezetők az intézményeket.

26
szept

Ezüstérem az emléktornán

Zajlik az élet a Dalnoki Jenő Labdarúgó Akadémián. Amióta az újpalotai egyesület a Csakacsel SE szakmai programja alapján működik, megpezsdült az élet a Bánkút utcában.
Ugyan még nem ennek a számlájára írható, ám fontos hír, hogy augusztus 14-én három, volt dalnokis tehetség is pályára lépett felnőtt NB I.-es mérkőzésen. A bajnokság első fordulójában az MTK a Ferencvárost fogadta, s bár a XV. kerületi labdarúgó-akadémia közismerten zöld-fehér kötődésű, volt egy korosztály, amely a Dalnokiból kinőve az MTK-ban folytatta pályafutását. Ennek a korosztálynak képviselői, Kata Mihály, Palincsár Martin és Bíró Bence Balázs pedig csereként pályára léphetett az örökrangadón.