egyéb

11
máj

Rákospalotán és Újpalotán is Európát ünnepelték

A kerületben hagyomány volt a II. világháború lezárásáról és az Európai Unió megszületéséről megemlékezni.

7
máj

Május 8. – Fagyi féláron

A magyar kézműves fagylalt napját május 8-án tartják.

7
máj

Jubiláltak a tűzoltók

Amióta Béres Ferenc tűzoltó százados a IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság vezetője, sok minden megváltozott a Szent László téri laktanyában. Kollégáival szépíteni kezdte a parancsnokság épületét.

6
máj

Kertek a házak tövében

Kerületünkben ez idáig négy közösségi kertet építettek. Ezeket elsősorban a szövetkezeti és társasházak lakóinak alakították ki, hogy lehetőségük legyen konyhakertek művelésére, s egyben közösségi programokat is szervezhessenek.

6
máj

Megújuló utak, járdák

Nyolcvanmilliós központi forrásból épülhet meg idén három kerületi útszakasz.