egyéb

28
jún

Életveszélyes harc

A kerékpárosok és az autósok viszonya sosem volt felhőtlen. Pedig érdemes volna rendezni a viszonyokat, már csak azért is, mert a statisztikák szerint az EU-s országok között hazánk élen jár a közúti halál­eseteken belül a kerékpáros balesetek arányában.

28
jún

A tisztább strandokért indult kampány

A fürdőhigiéné javításáért, a tisztább strandokért fogott össze a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-vel: tájékoztatási kampányban hívják fel a figyelmet a fürdőzés alapszabályaira.

28
jún

Épülhet az észak-pesti főgyűjtőcsatorna

Testületi ülésre gyűltek össze a képviselők június 25-én. Az éjfélig tartó tanácskozáson tizenhárom napirendet tárgyaltak meg. Az ülésen elfogadták a főgyűjtőcsatorna megépítését.

28
jún

A lakóknak is van feladatuk

A közterületek takarítása az önkormányzat kötelező feladata – azonban a lakóknak, ingatlantulajdonosoknak is van szerepe e téren.

27
jún

Filmforgatás miatt korlátozzák a Nyugati téri aluljáró forgalmát

Filmforgatás miatt korlátozzák a Nyugati téri aluljáró forgalmát Budapesten péntek, június 28-a estétől – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).