egyéb

2
júl

Értékmentő törekvések

Módosul a kerületi településképi rendelet, március elejétől ugyanis valamennyi építési hatósági eljárás a Kormányhivatalhoz került a helyhatóságoktól. Az önkormányzat szándéka, hogy segítsen a kerületben építeni, bővíteni szándékozóknak, többek között erről is beszélgettünk a XV. kerület főépítészével, Sipos Gáborral.
– Különleges, túlnyomórészt kertvárosias beépítésű kerület a miénk, amely több, építészetileg is érdekes résszel rendelkezik. Itt van a kerületünk magját adó Rákospalota, amely több évszázadon keresztül önálló, közel száz éve városi rangot is kivívó település volt. Ebből több mint száz éve kivált Pestújhely, amely megint csak egy sajátságos világot mutat a Pestújhelyi úttal, a volt Észak-pesti kórházzal. A nagy változást azonban mindenképpen Budapest létrehozása, majd az újpalotai lakótelep építése okozta a kerület fejlődésében – mondta a főépítész.
Sipos Gábor szerint remek közlekedési adottságokkal rendelkezik a kerület. Az autóutak – akár az M3 bevezetője, akár az M0 körgyűrű –, a kerület határain haladó vasútvonalak, a villamos- és buszjáratok mind erősítik a belvárossal való kapcsolatot.

1
júl

Pestújhelyen szeretettel

Az elmúlt másfél évben nagy volt a mozgás a pestújhelyi Sztárai Mihály téren, ahol szemmel láthatóan napról napra szépült a korábban textilraktárként, azelőtt szolgáltatóházként funkcionáló épület. Az ingatlan hasznosításáról kevesebb szó esett, egy alkalommal azonban – nagyjából egy éve a Pestújhelyi Művelődési Házban – Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ vezetője beszámolt az érdeklődőknek a terveikről. A felújított épületet végül júniusban mutatták be a nagyközönségnek.

29
jún

Városházi esték újragondolva

Újraindul a Városházi esték programsorozat, június 30-án a közéleti műhelybeszélgetésen ezúttal Farkas Franciska színésznőt, drámapedagógust köszönthetjük a vendégek sorában.
A Rákospalotán, Pestújhelyen, Újpalotán ritkaságnak számító rendezvénysorozatot a XV. kerületi önkormányzat azzal a céllal indította másfél évvel ezelőtt, hogy ösztönözze a lakosok és az önkormányzat közötti konstruktív együtt gondolkodást.
Beke Károly, a helyi Polgármesteri Kabinet Tájékoztatási és Stratégiai Csoport vezetője elmondta: az utóbbi hónapokban újraértékelődött a közösségi rendezvények és a kultúra szerepe. A veszélyhelyzet véget ért, és szeretnék folytatni azokat a kezdeményezéseket, amelyek felpezsdítik az itt élők mindennapjait.

28
jún

Nagycsaládos juniális – felpezsdült Újpalota

Az Árendás köz június 27-én megtelt élettel és gyermekzsivajjal. A Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete ugyanis juniálist tartott, ahol a főszerep a gyerekeké volt. A rendezvény teljesen felpezsdítette a környéket, a karantén után a családoknak minden bizonnyal felüdülés volt a szabadba tölteni a hétvégét.  Igazi nyári hangulat: főzés, kreatív foglalkozások, arcfestés, elsősegélynyújtás. A számos program mellett a kalandvágyó gyerekek még operatőrünk kameráját is kipróbálták!

27
jún

Kigyulladt egy autó az M0-s fóti lehajtójánál

Az aljnövényzet is kigyulladt.