egyéb

20
júl

Akire rámosolygott Ronaldinho

A tavaly decemberi budapesti teqball-világbajnokság toronymagasan a magyarokról szólt. Egyrészt maga a játék miatt, hisz az „asztali lábtengó” száz százalékban magyar találmánynak számít. Másrészt, mert ebben a sportágban rendezőként és résztvevőként mi, magyarok vagyunk a legjobbak.

Az eddigi három teqball-világbajnokság közül kettőnek a magyar főváros adhatott otthont, illetve az eddig kiosztott hét aranyéremből ötöt magyar sportoló (ketten székely nemzetiségűként Romániát képviselték) nyert meg. A decemberi vébén is magyar sportolók nyerték az egyéni és a páros számokat, az első ízben megrendezett vegyes párosban azonban nagy csatában brazil győzelem született. Ennek legjobban az esemény sztárvendége, az egykori aranylabdás, világbajnok, Bajnokok Ligája-győztes Ronaldinho örült.

Az örökké mosolygó brazil világsztár budapesti tartózkodását nagy rivaldafény övezte, ám emiatt rendkívül nehéz volt vele személyes kapcsolatot létesíteni. Az egyik rákospalotai fiatalembernek azonban nemcsak az áhított autogramot sikerült megszereznie, hanem máig tartó ismeretségbe került Ronaldinho menedzsmentjével.

19
júl

Új helyen a GYIÖK

„Bár az idei nyár nem a megszokott módon alakul, de kihozzuk belőle a legtöbbet” – olvasható a XV. kerületi diákönkormányzat ­(GYIÖK) közösségi oldalán.

A világjárvány jócskán átszabta a fiatalok terveit, azonban egy percig sem tétlenkednek, hiszen hatalmas elánnal vették birtokba az új székhelyüket. Gábor Balázs, a helyi GYIÖK diákpolgármestere elmondta: már a vírushelyzet előtt megkapták az Eötvös utcában az ifiházat, ahová most be is költözhettek, és egy napközis táborral avatták fel az új környezetüket.

A tréninggel egybekötött képzésen a csapatépítő feladatok mellett középpontba került a drogprevenció is. Kormos Adrienn ifjúsági referens, a KEF kerületi koordinátora és Balog Fruzsina, az önkormányzat GYIÖK-segítője büszkén nyilatkozta, hogy a diákok lelkesen készülnek a Szenvedélyes napra. A felvilágosító előadásokat ők tartották, ezzel is ösztönözve egymást, hogy magabiztosan szerepeljenek nagyobb közönség előtt is.

18
júl

Eső miatt elmaradt a kertvárosi szemétszedés

Szemétszedési akciót hirdet a Tegyünk Együtt Rákospalota-Kertvárosáért Közhasznú Egyesület (TERKE). Július 19-én, vasárnap 14 órakor a Károlyi Sándor út. 41. Evolina virágbolt elől indulnak a környéken élők és tisztítják meg a területet. Köszönetként a TERKE egyesület a részt vevő családoknak felajánl 2 darab kerti zöldhulladékos zsákot. Minden lelkes környezetvédőt várnak!

17
júl

Hétfőtől az Ázsia Centernél várja az ügyfeleket a kormányablakbusz

Hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között.

17
júl

Online tanítanak a stroke tüneteinek felismeréséről

Online tanítanak a stroke tüneteinek felismeréséről orvosok július 22-én, szerdán, a Semmelweis Egészségnapon – közölte a Semmelweis Egyetem.
Az első gyanús jelre mentőt kell hívni a stroke betegekhez, hogy legyen esély a maradandó károsodás elkerülésére – írták, hangsúlyozva, hogy mindezt nehezíti, hogy az esetek 80 százalékában nem jár fájdalommal az agyi vérellátásban bekövetkező zavar. A közlemény szerint a civilizációs ártalmak által befolyásolt népbetegségek közül a legtöbb maradandó károsodást a stroke okozza.
Az egyetem arra is felhívta a figyelmet, hogy népbetegségek listáján a szívinfarktust követően az agyi infarktus, a stroke okozza a legtöbb halálesetet és ez vezeti a tartós rokkantságot okozó megbetegedések listáját is.
Az ingyenes online rendezvényre az egyetem honlapján lehet jelentkezni – tudatta az intézmény.