Tag: diákönkormányzat

19
júl

Új helyen a GYIÖK

„Bár az idei nyár nem a megszokott módon alakul, de kihozzuk belőle a legtöbbet” – olvasható a XV. kerületi diákönkormányzat ­(GYIÖK) közösségi oldalán.

A világjárvány jócskán átszabta a fiatalok terveit, azonban egy percig sem tétlenkednek, hiszen hatalmas elánnal vették birtokba az új székhelyüket. Gábor Balázs, a helyi GYIÖK diákpolgármestere elmondta: már a vírushelyzet előtt megkapták az Eötvös utcában az ifiházat, ahová most be is költözhettek, és egy napközis táborral avatták fel az új környezetüket.

A tréninggel egybekötött képzésen a csapatépítő feladatok mellett középpontba került a drogprevenció is. Kormos Adrienn ifjúsági referens, a KEF kerületi koordinátora és Balog Fruzsina, az önkormányzat GYIÖK-segítője büszkén nyilatkozta, hogy a diákok lelkesen készülnek a Szenvedélyes napra. A felvilágosító előadásokat ők tartották, ezzel is ösztönözve egymást, hogy magabiztosan szerepeljenek nagyobb közönség előtt is.

5
márc

Pályázat a civil szervezetek 2015. évi programjainak támogatásáról

Pályázat a civil szervezetek 2015. évi programjainak támogatásáról

7
jan

Beletanult a polgármesterségbe

Bár több jelölt is volt a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) vezetésére, a testület tagjai szinte egyhangúan szavazták meg Baksa Brigittát, a Kontyfa Középiskola 11. évfolyamos diákját. Azért kapott bizalmat az új polgármester, mert Brigi a testület tapasztalt doyenje, hiszen régóra GYIÖK tag. Két ciklussal ezelőtt is tagja volt a testületnek, igaz, akkor még csak beugróként, egy visszalépő diáktársát kellett

Read more