egyéb

27
aug

Folyékony újratervezés

A koronavírus-járvány felettébb nehéz helyzetbe hozta a vállalkozásokat. Kétségtelen, hogy a legnagyobb kihívás elé azok a cégek kerültek, amelyek a vendéglátásra és az idegenforgalomra építettek.
A Kapucinus Sörfőzde 1993 óta működik a Baranya megyei Magyarhertelenden. A kézműves sörfőzdét pedig nagyjából tíz éve az Újpalotán élő Késmárky Attila és Késmárky Nagy Katalin üzemelteti.
– Március 16. fekete nap a sörfőzdék életében – mondta Katalin, az ország három női sörfőzőjének egyike. – A kisüzemi sörfőzdék eladásainak 90 százaléka a vendéglátóhelyekre épül, ez a lehetőség egyik napról a másikra bezárult előttünk. A forgalmunk gyakorlatilag nullára esett vissza, ezért megpróbálkoztunk a házhoz szállítással, amellyel éppen csak életben tudtuk tartani az üzemet. Csak hasonlításképpen, míg korábban egy-egy vendéglátóhely 30-50 literes hordókat rendelt tőlünk, addig most a két kezünket összetettük, ha valaki – mondjuk, egy-egy baráti társaság összeállva – 15 ezer forint értékben vett sört.
Katalin szerint a vírus pozitívuma, hogy az ország különböző részeiből érkeztek hozzájuk rendelések, így olyan helyekre is eljutottak, amiről korábban nem is álmodtak.
– Kaptunk igénylést a XV. kerületből is, ami örömteli, hiszen jól ismernek minket a saját városrészünkben, az viszont nagyon meglepett, amikor Zalaegerszegről rendeltek tőlünk – büszkélkedett Katalin.

26
aug

Akadálymentesen a hivatalba

Elkészült a városháza akadálymentes bejutását szolgáló személyemelő. A használat megkönnyítése érdekében információs táblák készítése van már csak hátra. A táblák kihelyezését követően a személyemelőt a hivatalba érkezők használhatják.
A közintézmények akadálymentes megközelítésének biztosítása a jogszabályi kötelezettségen túl jogos lakossági igény is, melynek önkormányzatunk is meg kívánt felelni. Korábban az ügyfélszolgálati iroda Illyés Gyula utca sarkán lévő bejárata volt felszerelve egy lépcsőfelvonóval, de ennek üzembiztonsága nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után.
Az épületen belül lift biztosítja az emeletek közötti akadálymentes közlekedést, ezért a magasföldszint megközelíthetősége érdekében egy új személy­emelő beépítését határozta el a képviselő-testület.

25
aug

A hőség zavara

Az utóbbi időben nyaranta már nem meleg, hanem leginkább kánikula szokott lenni. A tikkasztó hőség pedig minden szervezetet próbára tesz.
– Alapigazság, hogy nyáron, különösen kánikulában, 11–15 óra között kerülni kell a szabadtéri mozgást – mondta Kasperkiewicz Gábor, a REAC Sportiskola atléta- és erőnléti edzője. – Ennek ellentmondani látszik, hogy ebben az intervallumban rendszeresen rendeznek atlétikai versenyeket és bajnoki labdarúgó-mérkőzéseket is. Ami pedig megnehezíti az edzők dolgát, mert nem elég a sportolók teljesítményére koncentrálniuk, még a frissítésről, kellő pihenésről, sőt néha árnyékról is gondoskodniuk kell.
A nyári melegben sportolók folyadékigénye sokkal nagyobb az átlagosnál. A folyadék hiánya nagymértékben befolyásolhatja a sportteljesítményt is. Elég csak példaként említeni az utcai futóversenyeket, melyeken a szervezők négy kilométerenként biztosítanak folyadékpótlási lehetőséget.

24
aug

Biztonságos nyár

Sajnos a kedvező időjárás miatt elszaporodtak a kerületi óvodák udvarán a kullancsok.
Mivel a 2020-as költségvetésben nem terveztek kullancsra vonatkozó vegyszeres irtást, a GMK az önkormányzat engedélyét kérte, hogy a szakhatósági keret terhére megrendelhessék a gyermekintézmények udvaraira vonatkozó kullancsirtást.
– Az engedélyt a GMK soron kívül megkapta, a szerződött partner – az Irtójóirtás Kft. – pedig meg is kezdte a munkálatokat 74 437 négyzetméternyi területen, nettó 967 ezer 681 forint értékben – tudtuk meg Mona Péter működtetési igazgatótól.
Ezzel a XV. kerületi önkormányzat a GMK üzemeltetésében lévő minden bölcsőde és óvoda udvarán jelentős lépést tett a kisgyermekek védelme érdekében.

23
aug

Nem akart maszkot felvenni – Beverte a plexit a dohányboltban

Keresi a rendőrség.