egyéb

3
szept

Külvárosi derbi

Kerületi futballderbivel kezdődött a Budapest-bajnokság I. osztálya. A Fortuna jóvoltából ugyanis a nyitófordulóban a Testvériség SE a szomszédvár REAC-ot fogadta. Ilyen rangadóra csak azóta kerülhet sor – harmadik éve –, amióta a REAC is a BLASZ I.-ben vitézkedik. Az azóta lejátszott valamennyi mérkőzést a rákospalotaiak nyerték az újpalotaiak ellen. Ők voltak a mostani derbinek is az esélyesei, ám ezúttal másképpen alakultak az események.
Jó idő, telt ház és jó hangulat fogadta a csapatokat augusztus 22-én a Bátony utcai sporttelepen. Az augusztusi hosszú hétvégén lejátszott mérkőzésre csak úgy özönlött a közönség, és a szurkolók kezdésre teljesen megtöltötték a lelátót. Utoljára akkor látott ennyi nézőt az öreg sporttelep, amikor a Tesi a Videotont fogadta a Magyar-kupában.
Ennek ellenére helyet kell adnunk annak a szurkolói véleménynek is, hogy egy ilyen találkozót sokkal jobban be kellene harangozni, mert akkor még többen látogatnának ki a mérkőzésre. Panaszra persze így sem volt ok, mert reklám nélkül is legalább négyszázan ültek a lelátón, és aki kint volt, az a csapatoknak köszönhetően jól is szórakozott. Főleg a második fél­időben, mert az elsőre a nagy meleg, illetve a hosszú – több hónapos – kihagyás rányomta a bélyegét.

2
szept

Egészségünkre váljék!

Szeptember 2-án átadták a Rákosi úti szakrendelőben az új CT-t. A beruházás az elmúlt húsz év egyik legfontosabb fejlesztése kerületünkben.

 –  A CT nagyon fontos a kerület lakossága számára – mondta dr. Buzna Andrea főigazgató a szűk körben megtartott átadóünnepségen  – , mert nincs kórházunk, így nem mindegy, mennyire tudjuk felgyorsítani a kivizsgálásokat. Az új eszköz jelentős mértékben megkönnyítheti majd a betegek kiszűrését és gyógyítását.
A Mindenki a Tizenötödikért frakció már a választási programjában megígérte a CT-t. Az eszköz beszerzése, beszerelése és működtetése már tavaly megvalósulhatott volna, azonban költségvetés hiányában akkor még nem tudott lépéseket tenni a kerület ez ügyben. 
 –  Nagy nap ez a mai – mondta Cserdiné Németh Angéla polgármester –, hisz egy fontos választási ígéretünket teljesíthetjük. Nem túlzás kijelenteni, ez a CT az elmúlt 15-20 év legfontosabb kerületi beruházása. Számtalan felmérés bizonyította, hogy a lakosok az egészségügyi reformokat várják a legjobban, emellett az is tény, hogy városrészünkben kiemelten magas a daganatos megbetegedések aránya.

2
szept

Cannabis-ültetvényt találtak kerületünkben

Természetvédelmi területen termesztették a kábítószert.

2
szept

Bútorok égtek egy Régi Fóti úti házban

A tűzoltók két vízsugárral eloltották a tüzet.

2
szept

Lomtalanítás egyedi módon

A koronavírus-járvány miatti intézkedések rengeteg szempontból borították fel a lakosság életét. A kerületben, menetrendszerűen, tavasszal esedékes lomtalanítás is elmaradt emiatt. Bár az ősszel bepótolják ezt, vannak, akik magánúton szervezik meg a lomok elszállítását.
Ha tavasz, akkor lomtalanítás – minden évben felbolydul pár napra a kerület, az utakat használt bútorok, régi műszaki cikkek, elhasznált gyerekjátékok kupacai szegélyezik. Hatalmas mennyiségű lomot képes a lakosság felhalmozni egyetlen év alatt is, melynek számos oka lehet.
Sokan nem tudják, hogy használt műszaki cikkeiket az új darab kiszállításakor köteles a szállítócég elvinni, amennyiben igény van rá. Míg mások szeretnék ezt tovább ajándékozni, ám nem akad rá új tulajdonos. Így aztán a régi hűtő, a még alkatrésznek jó mosógép vagy a kicsit gyengén sütő villanytűzhely is a pincében végzi. 2020 tavaszán azonban Budapest-szerte maradtak el a lomtalanítások a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt. A XV. kerület vezetésének sikerült ugyan az FKF Zrt.-vel megegyeznie abban, hogy októberben elviszik a felgyűlt háztartási hulladékot, azonban ez nem a megszokott rendszerben zajlik majd. Korábban mindenki a saját otthona elé tehette ki a szemetet, idén lerakati pontos rendszerben, konténerekbe gyűjtik a lomokat.