Tag: XV. kerületi polgármesteri hivatal

31
júl

36 év az ügyfelek szolgálatában

A napokban ünnepelte 75. születésnapját Moór Árpád, a polgármesteri hivatal Igazgatási Osztályának korábbi vezetője.  Moór Árpád 36 évet töltött a kerület közigazgatásában, amely időszak alatt mind a tanácsi, mind pedig az önkormányzati rendszerben az egyik legtapasztaltabb köztisztviselővé vált.

15
jan

Másodpercenkénti elvonások

A kerület kifosztása nem kormányzás! – olvasható a XV. kerületi polgármesteri hivatal homlokzatára kifüggesztett molinón. Cserdiné Németh Angéla polgármester és Tóth Imre alpolgármester január 15-én sajtótájékoztatón részletezte a kerületet érintő kormányzati elvonásokat. 

“A mai a 15. nap az évben. Eddig 144 millió forintot vett el a kormány a kerületiektől és a kerülettől. Ez 20 millió forinttal több, mint amennyit a sportszervezeteink támogatására költeni szoktunk egy évben. Ez már hiányzik az idei évből” – jelentette ki a polgármester.
Az önkormányzat honlapján egy számláló is jelzi, hogy másodpercenként mekkora összeggel emelkedik az elvonás.

20
nov

Megváltozott az ügyfélfogadás

A veszély­helyzetre tekintettel 2020. november 9-től a kerületi polgár­mesteri hivatal Bocskai utca 1–3. szám alatti ügyfélszolgá­lata visszavonásig az alábbi korlátozott ügyfélfogadási rendben működik:
Hétfő: 13.30–18.00
Kedd: 8.00–12.00
Szerda: 13.30–16.00
Csütörtök: 13.30–16.00
Péntek: 8.00–12.00
Pénztári nyitvatartás: Hétfő: 14.00–17.00

28
aug

Diákmunkások a hivatalban

Idén nyáron is dolgoznak diákok a polgármesteri hivatalban, bár nem az állami Nyári Diákmunka Program keretében. Azt ugyanis olyan későn írták ki, hogy arra várva júliusban nem lehetett volna elkezdeni a diákok foglalkoztatását. Így önkormányzatunk idén saját forrásból biztosítja a tanulók foglalkoztatásának fedezetét.
Mint megtudtuk, a polgármesteri hivatal június 24-én délután kapta meg e-mailben a hivatalos tájékoztatást a kormányhivataltól, arról, hogy mégis elindul az állami Nyári Diákmunka Program. Korábban, többszöri megkeresésre azt jelezték vissza, hogy még nem kaptak ők sem információt, valószínű idén nem lesz.

26
aug

Akadálymentesen a hivatalba

Elkészült a városháza akadálymentes bejutását szolgáló személyemelő. A használat megkönnyítése érdekében információs táblák készítése van már csak hátra. A táblák kihelyezését követően a személyemelőt a hivatalba érkezők használhatják.
A közintézmények akadálymentes megközelítésének biztosítása a jogszabályi kötelezettségen túl jogos lakossági igény is, melynek önkormányzatunk is meg kívánt felelni. Korábban az ügyfélszolgálati iroda Illyés Gyula utca sarkán lévő bejárata volt felszerelve egy lépcsőfelvonóval, de ennek üzembiztonsága nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után.
Az épületen belül lift biztosítja az emeletek közötti akadálymentes közlekedést, ezért a magasföldszint megközelíthetősége érdekében egy új személy­emelő beépítését határozta el a képviselő-testület.