egyéb

1
szept

Oviból a suliba

Újra becsengettek és sok kis ovis a hátára vette a hatalmas iskolatáskát, a vele járó iskolai feladatokkal együtt. Annyira kicsinek tűnnek és sebezhetőnek. Jánosi Mónika, a Fejlesztő Palota vezetője arra tért ki, hogy egy jó iskolakezdés viszont megfelelő magabiztosságot és muníciót tud adni a gyereknek az elkövetkezendő évekre.
A szakember hozzátette: akkor fog jól indulni az iskola és a gyermek kapcsolata, ha élvezettel megy, jól teljesít és nem marad le kortársaitól. A szülők is sokat tehetnek az iskolaérettséghez. Rajzolhatnak a gyerekkel, beszélgethetnek velük, felkészíthetik feladatlapokkal, fejlesztőfüzetekkel, játékos feladatokkal, az otthoni mindennapi munkamenetbe való beavatással.

31
aug

Okos Kontyfa

A nyári szünetben tovább okosodott a Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium. A tavaly elkészült két „okos lépcsőt” követően ezúttal két fo­lyosót matricáztak fel.
– Az volt a koncepciónk, hogy, mivel a gyerekek a szünetek nagy részét a folyosókon töltik, minél tartalmasabbá tegyük számukra ezt az időszakot – tudtuk meg Bakosné Kertész Katalin igazgatóhelyettestől, aki Vassné Mohai Krisztina tanítóval közösen létrehozta a két „okos folyosót” az iskola alsós szárnyában.
Az „okos folyosó” ugyanarra az elvre épül, mint az „okos lépcső”. A gyerek mindkét helyen folyamatosan információt, tudást, illetve játékos tanulási lehetőséget kap. A „tananyag” természetesen a korához és tudás­szintjéhez is igazodik. A kontyfás alsós szárnyban ennek megfelelően az ábécé betűi, illetve 0–20-ig a számok kerültek fel a két folyosó padlójára. Emellett ugyanoda felragasztva ugróiskola, mozgáskoordinációs létra, illetve egyéb ügyességi játékok is lehetőséget biztosítanak számukra a tartalmas szüneteltöltésre. Ez utóbbi játékok pedig a testnevelésórákon is hasznosíthatók lehetnek majd.

30
aug

Hogyan teszteltessünk?

Augusztus elsejétől mindenkinek magának kell a saját koronavírus-teszteléséről gondoskodnia, ha olyan országból érkezik haza, amely kockázatos minősítésű, de két hétnél korábban akar szabadulni a házi karanténból.
A rendelet szerint a tesztelés érdekében el lehet hagyni a karantént is. Ha piros országból érkezik valaki, akkor 48 óra különbséggel készült két negatív teszteredményt követően „szabadulhat”, ha sárga országból, akkor az első negatív teszteredmény után már elhagyhatja lakhelyét, de ezt követően még a második tesztet is el kell végeztetnie. Augusztus 1-ig az állam fizette a teszteket, mostantól azonban mindenkinek saját magának kell finanszíroznia. A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint egységesen 30 500 forint lesz egy magán PCR-teszt ára, amely egy napon belül fog elkészülni. A légúti mintából vett vizsgálat 27 ezer, a mintavétel pedig 3500 forint lesz.

29
aug

A cigánycsuk a 2021-es év madara

A madártani egyesület honlapján megjelent közlemény szerint július 1–27. között lehetett szavazni az interneten az év madarára. A legtöbb, 3884 szavazatot a cigánycsuk kapta. A második helyen a kis őrgébics (3382 szavazat), a harmadikon pedig a sordély (2605 szavazat) végzett.
A cigánycsuk még mindig gyakori Magyarországon, de hazai állománya 21 év alatt 54 százalékkal csökkent. Sík- és dombvidékeken, fákkal, cserjékkel tarkított nyílt élőhelyeken, mezőgazdasági területeken, parlagokon, csatornapartokon, gyümölcsösökben fordul elő.

28
aug

Szombat éjszakára lezárják a Fóti út – Pozsony utcai aluljárót

A villamos- és buszközlekedés is változik a környéken.