A cigánycsuk a 2021-es év madara

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Fotó: csodalatosmagyarorszag.hu

A madártani egyesület honlapján megjelent közlemény szerint július 1–27. között lehetett szavazni az interneten az év madarára. A legtöbb, 3884 szavazatot a cigánycsuk kapta. A második helyen a kis őrgébics (3382 szavazat), a harmadikon pedig a sordély (2605 szavazat) végzett.
A cigánycsuk még mindig gyakori Magyarországon, de hazai állománya 21 év alatt 54 százalékkal csökkent. Sík- és dombvidékeken, fákkal, cserjékkel tarkított nyílt élőhelyeken, mezőgazdasági területeken, parlagokon, csatornapartokon, gyümölcsösökben fordul elő. Évente kétszer költ. A fészek helyét a tojó alakítja ki kis kaparással a talajon, a sűrű növényzet takarásában. A fiókákat mindkét szülő eteti. Vonuló, a telet a Mediterráneumban és Észak-Afrikában töltik, de egyes példányok áttelelhetnek. Telelőhelyéről igen korán, legtöbbször már március elején visszatérnek első példányai – írta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

 

Comments are closed.