egyéb

29
szept

Tegyünk közösen a rongálások ellen!

Vandál rongálás történt a közelmúltban a Fő téren, ahol eddig ismeretlen személyek az I love XV tábla mellett, a CBA előtt, illetve a Hősök útjánál található virágágyásból a virágokat gyökerestül kitépték, majd szanaszét dobálták.
Sajnos nem ez az első eset, hogy vandálok dúlják fel köztereinket. Nem ritka az értelmetlen, öncélú rongálás, legyen szó padokról, szemetesekről, játszótéri játékokról, kerítésekről, ivócsapokról vagy éppen a gondosan ápolt, nevelt növényekről. A Répszolg munkatársai ilyenkor sziszifuszi munkát végezve, minden esetben megjavítják a megrongált eszközöket, és visszaállítják az eredeti állapotot.
Rendszeres rongálás helyszíne például a Hartyán játszótér, ahol az önkormányzat által végeztetett felújítási munkák épphogy elkészültek, már a játszótér kapuit kiszakították a tartóoszlopokból. Ezen a helyszínen a kerítést azóta is többször megrongálták a rendészek rendszeres járőrözése ellenére. A kerület egész területén a buszmegállókban lévő padok, illetve az újpalotai játszóterek és padok fokozottan ki vannak téve a rongálásnak .

27
szept

Új autóval az ételszállításért

A kerületi gyermekintézményekbe történő biztonságos ételkiszállítás érdekében új kisteherautót vásárolt a GMK. Az ételszállító flotta megújítását több év alatt tervezi a GMK.
A GMK egyik legfelelősségteljesebb feladata a kerületi óvodák, bölcsődék közétkeztetésének biztosítása. Az étel időben és hőfokban megfelelő helyszínre érkeztetése érdekében három területre osztva járják a gépkocsivezetők az intézményeket.

26
szept

Ezüstérem az emléktornán

Zajlik az élet a Dalnoki Jenő Labdarúgó Akadémián. Amióta az újpalotai egyesület a Csakacsel SE szakmai programja alapján működik, megpezsdült az élet a Bánkút utcában.
Ugyan még nem ennek a számlájára írható, ám fontos hír, hogy augusztus 14-én három, volt dalnokis tehetség is pályára lépett felnőtt NB I.-es mérkőzésen. A bajnokság első fordulójában az MTK a Ferencvárost fogadta, s bár a XV. kerületi labdarúgó-akadémia közismerten zöld-fehér kötődésű, volt egy korosztály, amely a Dalnokiból kinőve az MTK-ban folytatta pályafutását. Ennek a korosztálynak képviselői, Kata Mihály, Palincsár Martin és Bíró Bence Balázs pedig csereként pályára léphetett az örökrangadón.

25
szept

Fűtés-korszerűsítés a táborban

Megkezdődött a Bernecebarátiban levő önkormányzati gyerektábor felújításának első szakasza, melynek során a kazáncserét, valamint a fűtési és melegvíz-ellátási rendszer felújítását végzik el.
A bernecebaráti tábor főépülete földszintes kialakítású, alápincézetlen, magastetős, téglafalazatos, múlt század eleji épületrészekkel is rendelkezik, és melyet azóta többször bővítettek és felújítottak, közvetlen kapcsolata van a mellette található erdővel. A tábor területén nyolc darab 37 négyzetméteres fűtött faház van. Mindezek fűtése és melegvíz-ellátása elengedhetetlen a biztonságos, komfortos táboroztatáshoz.

24
szept

Fenntartható háztartás

Néhány napon belül, szeptember 30-án lezárul a komposztáló keret, valamint a csapadékvíz-gyűjtő edény elnyerésére kiírt pályázat.
A pályázatokra azok a magánszemélyek, társasházak, lakásszövetkezetek, nonprofit szervezetek, intézmények és gazdasági társaságok jelentkezhettek, akik rendelkeznek a XV. kerületben kertes ingatlannal vagy kerttel, telekkel, melyen zöldhulladék keletkezik.
Az idei pályázati kiírás szerint csekély, 2000 forintos önrész megfizetésével lehetett igényelni a hasznos, környezettudatos eszközöket.
A pályázatokat a képviselő-testület Kerületfejlesztési Bizottsága bírálja el. A nyertes pályázó – az önerő befizetését és az oktatáson történt részvételt követően a kom­posz­táló-keretet és az esővízgyűjtőt a Répszolg Kft. telephelyén veheti át – jelezte az önkormányzat.
Mint megtudtuk, az eszközöket október 1-jétől kezdi el kiosztani a Répszolg a XV. kerület, Hunyadi utca 3. szám alatti telephelyen hétfői és keddi napokon reggel 7-től délután 4 óráig.