Tegyünk közösen a rongálások ellen!

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Vandál rongálás történt a közelmúltban a Fő téren, ahol eddig ismeretlen személyek az I love XV tábla mellett, a CBA előtt, illetve a Hősök útjánál található virágágyásból a virágokat gyökerestül kitépték, majd szanaszét dobálták.
Sajnos nem ez az első eset, hogy vandálok dúlják fel köztereinket. Nem ritka az értelmetlen, öncélú rongálás, legyen szó padokról, szemetesekről, játszótéri játékokról, kerítésekről, ivócsapokról vagy éppen a gondosan ápolt, nevelt növényekről. A Répszolg munkatársai ilyenkor sziszifuszi munkát végezve, minden esetben megjavítják a megrongált eszközöket, és visszaállítják az eredeti állapotot.
Rendszeres rongálás helyszíne például a Hartyán játszótér, ahol az önkormányzat által végeztetett felújítási munkák épphogy elkészültek, már a játszótér kapuit kiszakították a tartóoszlopokból. Ezen a helyszínen a kerítést azóta is többször megrongálták a rendészek rendszeres járőrözése ellenére. A kerület egész területén a buszmegállókban lévő padok, illetve az újpalotai játszóterek és padok fokozottan ki vannak téve a rongálásnak – tudtuk meg a Városgazdálkodási Főosztálytól.

Fotó: XVMÉDIA

A rongálások nemcsak anyagi kárt okoznak, hanem azt is, hogy a kerület közterei gondozatlan, balesetveszélyes képet mutatnak annak ellenére, hogy a karbantartási és felújítási munkákat folyamatosan végzik a Répszolg Kft. munkatársai.
„Az esetek kis részénél haladja meg az okozott kár értéke az 50 ezer forintot, de éves szinten már nem elhanyagolható az a több millió forint, amit az önkormányzat kénytelen kifizetni a rongálások helyrehozatalára” – mondta lapunknak Benedekné Bagyinszki Márta főosztályvezető.
Sajnos a szemetelés is súlyos probléma a kerületben. Rendszerint, ha rendbe tesznek egy területet, ott pár órán belül újra szeméthalmot találnak a Répszolg munkatársai. Ez egy ördögi körforgás, amit csak közös erővel tudunk visszaszorítani!
„Kérjük a lakosság szorosabb együttműködését, mert amíg újra és újra ugyanazt a problémát próbáljuk megoldani, addig nem tudunk más feladatokkal foglalkozni. Közös ügyünk, célunk, hogy a kerület szép, tiszta állapotot tükrözzön. A fejlesztéseket, amiket megvalósítunk, azoknak pedig ne az legyen a rendeltetésük, hogy rövid időn belül megrongálják” – emelte ki Bokor István, a Palota Holding vezérigazgatója.

Comments are closed.