Átlagos olvasási idő: 2 perc

Várhegyi Gábor életében fontos szerepet tölt be a játék: évtizedek óta szervez vetélkedőket és kvízeket gyerekeknek és felnőtteknek. Az újpalotai szabadulószoba témáinak kitalálása és a szoba berendezése is hozzá kapcsolódik. Beszélgettünk többek között arról, hogy miért fontos a játék az életben, és mi mindent tett civilként az elmúlt harminc évben, amióta Újpalotán lakik.

„Gyerekkoromban az egyik kedvenc játékom a foci meg a biciklizés mellett a villanyvasút-modellezés volt, édesapám vasutas volt, rengeteget vonatoztam az ingyenjegyünk miatt. De sok minden más is érdekelt, gimnazista koromban kérdéseket küldtem be a tévébe a Kapcsoltam játékba, majd megkeresett a szerkesztő, hogy küldjek még többet. Ezzel akkor több pénzt kerestem, mint a szüleim, hihetetlen volt” – mondta a játékmester.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

Az azóta eltelt évtizedekben viszont a játékmesterség önkéntes munka lett, mellyel az újpalotai civil életet pezsdíti fel. Huszonöt évig vetélkedősorozatot szervezett a helyi iskoláknak, nyolc-tíz alkalommal feladatokat oldottak meg a gyerekek a különböző ügyességi feladványoktól a fejtörőkig, amíg eljutottak a döntőig. Két éve már csak egy alkalomból áll ez a vetélkedő, tavaly a reneszánsz állt a középpontjában, idén a Rákóczi-évforduló lesz a témája.
Új feladata bőven van, a Zsókavár utca 2. szám alatti, jelenleg Pál utcai fiúk tematikájú szabadulószobában ősztől új kalandokkal várja az érdeklődőket, és a Boldog Salkaházi Sára Plébánia alagsorában január óta dolgozik egy bibliai témájú szabadulószobán kollégáival. Várhegyi Gábor szerint a játék és az emberi kapcsolatok ugyanannyira fontosak neki. „Az Újpalotai Közösségi Házban havonta játszom kvízt a helyieknek, a szabadulószobában pedig már menet közben látom az arcokon, mikor kell segíteni nekik.”
Aktív éveiben közlekedési lámpák programozásával és szervizelésével foglalkozott, nyugdíjasként hetente kétszer még visszajár munkahelyére segíteni közműegyeztetőként, mivel „fejből tudom, hol mennek a föld alatti vezetékek a városban” – mondta. Húsz évig írt az Újpalota 2000 újságba – ezért elsőként kapott Rákospalota–Pestújhely–Újpalota Érdemérmet 2011-ben –, de vezetett élő műsort is a helyi közösségi tévében és tagja volt a Nyírpalota Társaságnak is. Jelenleg a gyereknapi vetélkedőt szervezi az újpalotaiaknak, mert ezzel is tud segíteni a közösségnek, és ahogy mondja: „ezek a feladatok segítenek szellemileg frissen maradni”.

Comments are closed.