Idén is csökkenhet a rezsi

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A rezsicsökkentés kulisszatitkairól, az eddig megvalósult eredményekről és a folytatásáról tartottak lakossági fórumot a Neptun Általános Iskola aulájában. A rendezvény házigazdája László Tamás polgármester, az előadója pedig dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára volt.

Már a harmadik ilyen fórum volt a január 23-i esemény a kerületben, a sorozat január 30-án folytatódik a Csokonaiban. Az ismétléseket az indokolta, hogy közüzemi díjak mérséklését idén is folytatni kívánják.

A fórumon dr. Fónagy János elmondta, a rezsicsökkentés gondolata Orbán Viktor miniszterelnöktől származik, aki 2012 karácsonya előtt döntött arról, hogy a rezsicsökkentés első ütemét 2013 első napjától érvényesíteni kell. A hazai bürokráciát, és a közüzemi cégek hozzáállását ismerve nem tűnt könnyűnek a feladat, ám több száz ember megfeszített munkájának eredményeként végül sikerült megvalósítani.

rezsicsökkentés, Fónagy János

rezsicsökkentés, Fónagy János

Első lépésben tavaly három terület, a gáz, a távhő és az elektromos áram díjának árát csökkentették 10 százalékkal. Ezt követte a szemétszállítás, a víz és a csatorna, a kéményseprés, a szennyvízszippantás és a palackos gáz díjának 10 százalékos mérséklése. Novemberben ismét csökkentették a gáz, távhő és az elektromos áram díját újabb 10 százalékkal.

– A mérséklések eredményeként 2013-ban 3,8 millió magyar háztartásban összesen 240 milliárd forint maradt – mondta az államtitkár, aki a rezsicsökkentést az ország költségvetésének stabilizálásával, az IMF-hitel visszafizetésével és a gazdaság lassú növekedésével magyarázta.

A rendezvényen elhangzott, hogy a rezsicsökkentés idén is folyatódik. Ennek újabb, harmadik üteméről az újpalotai fórum másnapján tartott frakcióülésen döntöttek a kormánypárti képviselők. Ez alapján a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal, a távhőé pedig október 1-jétől 3,3 százalékkal mérséklődik.

Comments are closed.