Határoztak támogatásokról és pályázati kiírásokról

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Sport- és közművelődési szervezetek támogatásáról, valamint arról is döntöttek a képviselők szeptember 10-i ülésükön, hogy a Kossuth utcai háziorvosi rendelőt egy új, a mostanitól mintegy 200 méterre lévő telken építsék újjá.

Az ülés elején a nemrégiben állami elismerést kapó kerületieket köszöntötték: az olimpiai bajnok vízilabdázó Kenéz Györgyöt, a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes művészeti vezetőjét, Marosy Gerdát, valamint a tizenegyedszer is Masters-világbajnok Takács Mária súlyemelőt. Németh Angéla polgármester és Tóth Imre alpolgármester gratulált a testület két képviselőjének, Victorné dr. Kovács Juditnak és Bitvai Nándornak, akiknek augusztusban született meg első gyermekük.

Ezt követően 17 napirendet tárgyalt meg a testület. Ismét a grémium elé került és ezúttal el is fogadták Szilvágyi László azon előterjesztését, ami a képviselői tiszteletdíjak folyósításának felfüggesztésére tett javaslatot addig, amíg nincs elfogadott költségvetése a kerületnek. A testület nagy többséggel megszavazta az előterjesztést.

Az Egyesített Bölcsődék intézményvezetőjének az eddigi megbízott vezetőt, Naszekné Ladola Erikát nevezték ki 2019. október 1-jétől 2024. szeptember 30-ig.

A Kossuth utcai háziorvosi rendelővel kapcsolatos fejlesztési javaslatokat is támogatta a testület. Az előterjesztés szerint új helyszínen, a mostani épülettől körülbelül 200 méterre épülne meg a rendelő a Csobogós utca–Mogyoród útja találkozásánál levő önkormányzati telken. Elhangzott, hogy az érintett lakókkal is ismertetik az elképzeléseket, a végleges döntés a konkrét beruházásról csak ezután történik meg.

Több interpellációval kapcsolatos vizsgálatot is lezártak az illetékes bizottságok. A képviselő testület döntött még a sportegyesületek, a sport területén tevékenységet kifejtő kft.-k és alapítványok, a közművelődési egyesületek, a közművelődés területén tevékenységet kifejtő kft., a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, valamint a nemzetiségi önkormányzatok és a Vöröskereszt támogatásáról, továbbá az egyházi és civil szervezetek részére kiírandó pályázatokról.

(A testületi ülések élőben és felvételről is megtekinthetők az onkormanyzatitv.hu és a bpxv.hu honlapokon.)

 

Comments are closed.