Határon átívelő sportbarátság

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Az MTK Karate Szakosztályának a híre már a határon túlra is eljutott. Az erdélyi Sepsiszentgyörgyön legalábbis biztosan hallottak róla, mert másképpen érthetetlen lenne, hogy Vass Hunor és csapata három évvel ezelőtt miért bújt kék-fehér szerelésbe.
– Hunorral előbb munkakapcsolatba kerültem, amiből később mély és igaz barátság lett – mondta Fischer Mihály, az MTK-s karatésok vezetőedzője. – Ez a barátság, illetve szakmai egyetértés vezetett oda, hogy bár nagy távolságra vagyunk egymástól, zökkenőmentesen és hatékonyan tudjunk együtt dolgozni.

Az MTK Karate Szakosztálya három éve egészült ki a sepsiszentgyörgyi Dojoval. Köszönhetően annak, hogy Vass Hunor, egykori magyar válogatott karatésnak megromlott a kapcsolata korábbi klubjával. S. Kovács Ádám, a hazai karatesport régebbi ikonja, az MTK Küzdősport szakágának vezetője ajánlotta aztán erdélyi barátjának, hogy vegye fel a kapcsolatot Fischer Mihály csapatával.
– Ők ugyanúgy a magyar szövetség égisze alá tartoznak, mint mi, a versenyzőik pedig nem a román, hanem a magyar színeket képviselik a versenyeken – tette hozzá Fischer Mihály. – Jelenleg körülbelül 35 versenyzőjük igazolt hozzánk, de ennél nagyobb, 100-120 fő a merítési lehetőségük. A képzésük jó, hisz már szinte minden rangosabb versenyre tudnak egy-két versenyzőt kvalifikálni. Legutóbb egyik sportolójuk hetedik lett az Európa-bajnokságon, ami már kiemelkedő eredménynek számít.
A Dalnoki utca – Nádastó utca sarkán levő karateklubnak nemcsak Sepsiszentgyörgyön, hanem Újbudán is van egy kihelyezett részlege. Ez utóbbit Papp Miklós vezeti.
– A három egység egyaránt önállóan működik, mindenhol a vezetőedző iránymutatásai alapján dolgoznak, de próbáljuk összehangolni a munkát, a nyári táborokat közösre tervezzük, illetve többször tartunk bemutató edzéseket is egymás tréningjein – fűzte hozzá a vezetőedző.
Normál esetben a sepsiszentgyörgyi MTK-sok évente több alkalommal is átruccannak az anyaországba, hogy versenyezzenek. Most azonban nem ilyen időszakot élünk.
– A járvány az egész szezonunkra rányomta a bélyegét. Kisebb versenyek vannak ugyan, de ezek is csak a szinten tartást szolgálják, meg azt, hogy megszakítsák az edzések monotóniáját. Érdemi események már csak 2021-ben történhetnek. Mi is már a jövő évi felnőtt és korosztályos Európa-bajnokságra, az olimpiai selejtezőre és az ötkarikás játékokra készülünk. Ezekre viszont napi két kőkemény edzéssel, melynek remélhetőleg jövőre a tatamin is meglátszik majd az eredménye – jegyezte meg Fischer Mihály.

Comments are closed.