Gombnyomogató netmesterek

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A Google nem feltétlenül a hatvan, urambocsá a hetven felettiekre gondolt, amikor kifejlesztette alkalmazásait. De a nyugdíjas korosztály a jelek szerint nem hagyja magát, lépdel a technológiai óriás nyomában. A Csokonai Művelődési Ház Netmester klubjában jártunk. Az idősek internethasználatáról csak jókat tudunk mondani.

Juhászné Kovács Anna és Horváth Andorné az első sorban ülnek, és fegyelmezetten végrehajtják Polyák Edit igazgató-helyettes utasításait, aki azt ígéri, legközelebb a hangout-os telefonálásokról lesz szó, érdemes a gmail-os levelezőcímet pontosan beállítani.

– Két éve jöttem ide – mondta Anna asszony, és elárulta, először alaptanfolyamon vett részt. Így tett mellette ülő társa, Horváth Andorné is, aki immáron másfél éve rója a köröket a keddi foglalkozásokon. Már a címkézésnél tartanak, ami nem feltétlenül a kezdők feladata. – Most a gmail rejtelmeivel ismerkedünk – vallották jókedvűen az asszonyok -, van ugyan már címünk, és fenn vagyunk a Facebook-on is, de azért van még tanulni valónk. A legfontosabb mégis az, hogy megszerettük a klubot, most már a társaság miatt járunk ide.

Hasonlóan gondolkodik a 71 éves Bősze Lajos is. A nyugdíjas vízvezeték-szerelőt a fotózás hozta a Netmesterek körébe, nagyjából ez az, ami miatt a számítógép közelébe merészkedett. – Azelőtt kuka voltam hozzá – mesélte a négygyermekes családapa, akinek legnagyobb lánya és két unokája Svájcban telepedett le. Ez mindjárt kellő ok is volt arra, hogy elkezdje használni a Skype-ot.

– Kezdetben nagyon idegenkedtem az egésztől – hangzott az összegzés -, 45 évnyi munka után vonultam nyugdíjba, 25 évet lerántottam a 415-ös IKV-nál, legutoljára a Palotaholdingnál dolgoztam. A párom jobban benne volt a számítógépben, az Arany János utcai öregek otthonában dolgozott, ott inkább kellett használni a gépet. A fotó régi szerelmem, megjelent egy katalógus is évekkel ezelőtt a képeimből, ami boldoggá tett. Őrzök egy felvételt 1968-ból, a Gellérthegyről kaptam le a félig kész Erzsébet hidat. Photoshopot még nem használok, de készülök rá. A sok ezer felvétel tárolását már megoldottam.

Bősze Lajos esete is azt igazolja, hogy bátran használni kell a hálót. A szerelőmester hat éve nyúlt hozzá először a számítógéphez, előtte saját állítása szerint be se tudta kapcsolni. Ma sincs tőle oda annyira oda, de a kényszerűség miatt rákényszerült a megosztóoldalak megismerésére. A videók, amelyeket a klubeseteken készít, vagy a a több száz disznóvágásos kép, ami a specialitásának számít, megköveteli tőle, hogy otthon legyen a net világában.

– Három lányom van és egy fiam, tudok azért velük másról is beszélgetni, nem kell mindig a gombokat nyomogatnom. Nemrég kinn jártam a gyerekeknél, kicsit át kellett alakítani a lakást. Naná, hogy nem ottani vízvezeték-szerelőt kerítettek!

One Comment

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.