Füstölgésmentesen

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére november harmadik csütörtökjét füstmentes nappá nyilvánították. Ezen a napon jó, ha letesszük a cigarettát, amiről amúgy sem árt leszokni.

Dr. Alföldi Ibolya/Fotó:XV Média, Vargosz

Dr. Alföldi Ibolya/Fotó:XV Média, Vargosz

– Az idén is elindítottuk a dohányzásleszoktató programunkat, ami a korábbi években már több embernek nyújtott segítséget – mondta dr. Alföldi Ibolya, a kerületi Tüdőgondozó vezetője.

Két éve még európai uniós támogatásból finanszírozták a programot, tavaly és idén azonban a szakrendelő a saját keretéből szervezte meg. A dohányzásról leszokni vágyók a Szentmihályi úti Tüdőgondozóban jelentkezhetnek – ehhez nem kell beutaló sem -, ahol az ilyenkor szükséges röntgent és légzésfunkció-vizsgálatokat elvégezik, majd az Őrjárat utcába irányítják át a jelentkezőket. Itt Dombovits Renáta pszichológus és kollégái folytatják a programot, akik hat alkalmas terápia segítségével próbálnak meg mankót adni a dohányosoknak.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Van érdeklődés a program iránt, bár sokak lelkesedése idővel észrevehetően alábbhagy – mondta dr. Alföldi Ibolya. – Nálunk mindig többen jelentkeznek, a pszichológus kollégákhoz viszont már nem mindenki megy el. Ennek ellenére folyamatosan indulnak négy-hat fős csoportok, és a programról még azok, akiknek valamiért nem sikerült hat alkalom alatt leszokniuk, is kedvezően nyilatkoznak.

A gyógyíthatatlan betegségnek számító COPD kialakulásáért leginkább a tüdőbe jutó füst a felelős. A krónikus légzésszervi betegség pedig elősegítheti a tüdőrák kialakulását, a tüdőrák halálozási statisztikájában a férfiaknál világelsők, a nőknél pedig dobogósok vagyunk.

Comments are closed.