A Fidesz visszautasítja a korrupciós vádakat

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

László Tamás országgyűlési képviselő és Dr. Pintér Gábor alpolgármester tartott sajtótájékoztatót július 13-án a kerületben kialakult politikai helyzetről.

Az országgyűlési képviselő nehezményezte, hogy Németh Angéla alpolgármester, dr. Lamperth Mónika jegyző, Hajdu László polgármester és Tóth Veronika DK-s képviselő kimondva-kimondatlanul korrupcióval vádolták meg a helyi Fideszt a tervezett óvodai és bölcsődei felújításokkal kapcsolatban. Elhangzott, hogy a súlyos vádak ellenére a baloldal nem tett feljelentést a rendőrségen, viszont a Fidesz rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentette Németh Angélát, aki direkt módon, közleményben fogalmazta meg a korrupciós vádakat.

László Tamás azzal kapcsolatban, hogy miért nem vesz részt a Fidesz-KDNP-frakció immár a sokadik testületi ülésen elmondta, azért, mert a „polgármester elszabotálja az óvodák és a bölcsőde felújításával kapcsolatban hozott határozatokat”.

Dr. Pintér Gábor alpolgármester hozzátette: „A legfontosabb döntéseket a június 6-i ülésen meghozták, a hivatalnak pedig az lenne a kötelessége, hogy ezeket a határozatokat végrehajtsa.” Kifejtette, hogy dr. Lampert Mónikát szakmailag alkalmatlannak és erkölcsileg méltatlannak tartják a jegyzői tisztség betöltésére, hiszen pártpolitikai alapon végzi a dolgát, ennek számos bizonyságát adta az elmúlt időben.

Az alpolgármester hozzáfűzte, mindezek ellenére készek az értelmes párbeszédre, ennek szellemében a polgármestert július 19-én 10 órára egyeztető tárgyalásra várják. Arra is kitért, hogy a polgármester által javasolt július 26-i egyeztetésnek nem látja értelmét, mert ha kompromisszumot is kötnek, a módosításokat nem lehet beterjeszteni a július 26-ára összehívott ülésre.

Újságírói kérdésre elhangzott, hogy a tárgyalások alapja az, hogy a polgármester mondjon fel Lamperth Mónika jegyzőnek, valamint a baloldal fejezze be azt a hazudozást és rágalomhadjáratot, amit a Fidesz ellen indított.

Comments are closed.