Az anya éveken át rettegett a farsangtól. Eleinte azért, mert nem kis logisztikát igényelt beilleszteni az enyhén zsúfolt napirendbe a gyermek jelmezének elkészítését, amelyet ráadásul jelentősen megnehezített a varrógép használatának nem ismerete és a meglehetősen hiányos szabás-varrás képessége.
Mindezek felismerése odáig vezetett, hogy ismerősöktől próbált jelmezt kölcsönkérni, ez azonban, mint be kellett látnia, szintén lehetetlen vállalkozás. Vagy nem sikerült elég korán lépnie, és kiderült, hogy a vágyott jelmezt már rég másnak ígérték, vagy ha sikerült is megkaparintania, azon is alakítani kellett volna, azaz az egyes számú probléma ismét életbe lépett.
Aztán volt idő, amikor az anya megszállottan járta a nagyobb áruházakat, abban bízván, csak akad valamelyikben egy használható minőségű/méretű darab (nem akadt).
Nem maradt más reménye, mint az, hogy az iskolában más lesz a helyzet. Hát nem lett. Aztán egy farsangi szezon szó szerinti átvészelése után jött a nem várt megváltás. Ehhez pedig nem kellett más, „csak” egy iskolaváltás (no, nem a farsangi jelmez miatt). Kiderült ugyanis, hogy az új közösség pedagógusai csoportos jelmezben gondolkodnak, amelyeket a gyerekek, a tanítók segédletével, maguk készítenek el, ráadásul az iskolában.
Az anya végre, öt év után hátradőlhetett, közben kezeit imára kulcsolta a drága pedagógusokért. És csak most eszmélt arra, hogy bár mindjárt itt a farsang, fogalma sincs, idén mivel készül az osztály. Meglepetés lesz!
Comments are closed.
