Faiskola lesz a Kovácsi Kálmán téren

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Az Életképek 6. számában már beszámoltunk arról, idén tavasszal 400 fát ültet a Répszolg a kerületben, elsősorban a fasorok pótlására koncentrálva. A facsemeték közül 130 vérszilvafa volt, amelyet a Palota-15 Nonprofit Kft.-től szerzett be a társaság.

Facsemeték/Fotó: XV Média, Vargosz

Facsemeték/Fotó: XV Média, Vargosz

A Palota-15 Nonprofit Kft. 2011 óta foglalkozik facsemeték nevelésével, idén pedig a korábbiaknál is nagyobb mennyiségben nevelik majd a kis fácskákat. A tervek szerint az önkormányzat a Kovácsi Kálmán téren biztosít területet egy új faiskolának. Ide első körben 1500, majd további 1000 egy év körüli facsemetét telepít a cég – tudtuk meg Juhász Márton ügyvezető igazgatótól. Emellett idén 500 cserjét ültetnek el a Bánkút és a Wesselényi utca sarkán, valamint további 310 vérszilvafát telepítenek ősszel.
A kft. Bogáncs utcai telephelyén mintegy 2000 egynyári virágpalánta várja fóliasátorban, hogy április-május folyamán a kerületi parkokba kerüljenek. Mint Juhász Márton elmondta, terveik között szerepel, hogy jövőre a lakosságnak kedvezményes áron értékesítenek virágpalántákat. Sőt az is elképzelhető, hogy nemcsak dísznövényeket árusítanak, hanem haszonnövényeket, azaz paradicsom- és paprikapalántákat is.

Comments are closed.