Biztos megint Anya rontott el valamit, és bár utólag könnyű okosnak lenni, a pillanatnyi helyzeten nem változtatnak a tények és beismerések.
A helyzet pedig az, hogy Gyermek osztálykirándulásra megy. Három napra. Jó helyre, viszonylag jó időben (bár ezt manapság igen nehéz biztonsággal kijelenteni), jó társasággal, jó tanító nénikkel.
Anya nyert két napot. Két olyan napot, amikor délután nem kell a tanulással nyúzni Gyermeket, nem kell edzésre rohanni vele, este be-, majd reggel kikönyörögni az ágyba/ból. Nyert két estét, amit édes kettesben (csupa nagybetűvel) tölthet élete párjával, és amik közül az egyikre már meg is beszéltek egy romantikus vacsorát egy helyi kisvendéglőben, plusz nyert két nyugodt éjszakát.
Akkor mi a baj? Hogy Gyermek osztálykirándulásra megy. Mert nem akar menni, mondván, idegenben nem fog tudni aludni. Mert Anya végig fogja aggódni az extra két napját, „jajcsakmindenrendbenlegyenvele”, igyekszik majd elhessegetni maga elől (ahogy magát ismeri, inkább kevesebb, mint több sikerrel) a rémesnél rémesebb gondolatokat, ahelyett, hogy kiélvezné az én- és társával töltendő időt. Mert Anya már most aggódik, pedig még el sem indultak, és mindeközben úgy kell tennie, mintha minden okés lenne, Gyermeknek már csak az hiányozna, ha még ő is ráhozná a frászt.
Mert Anya agya és lelke nincs összhangban. Mert Anya túlfélt.
Teher alatt nő a pálma, mondják. Anya csak reméli, hogy ez erre a helyzetre is igaz.
Comments are closed.
