Éjféli dartsgyőzelem

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A Pestújhelyi Sport Club (PöSöC) dartsosai az ország legjobbjai közé tartoznak, amit már évek óta bizonyítanak a szakosztály tagjai. Legutóbb éppen az elmúlt hetekben tették ezt, amikor steel szakágban immár sorozatban negyedszerre megnyerték a Magyar-kupát.

– Nagy verseny volt – tudtuk meg Borbély Richárdtól, a csapat vezetőjétől (és játékosától) –, sok szempontból még a bajnokságnál is izgalmasabb. A kupában ugyanis bárki – osztálytól függetlenül – elindulhat, amivel élni szoktak a klubok, s mivel a versenyt egy napba sűrítik, általában éjszakába szokott nyúlni, hogy ki nyeri a kupát.
Példának okáért a PöSöC csapata október 19-én az 52 csapatos biatorbágyi mezőnyben, 14 órás küzdelmet követően állhatott fel a képzeletbeli dobogó tetejére. A Borbély Richárd, Bukovszki András, Szabados Attila, Váradi György, Végső János összeállítású együttes a győztes nyilat valamikor éjfél körül indította el. Ezzel pedig az abszolút kupagyőztes címét is kiérdemelték, hisz egyrészt négy éve hódítják el a steel kupát, másrészt idén már a soft Magyar-kupát is begyűjtötték.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

– A steel csapatbajnokság is a végéhez közeledik, jelenleg vezetjük a B csoportot, s mivel az alapszakaszból már csak egy forduló van hátra, az is biztos, hogy bejutottunk a rájátszásba – mondta a csapatvezető.
A „Grand Slam” (steel és soft bajnoki cím és kupagyőzelem egy éven belül) azonban már biztosan nem jöhet össze, mivel a soft országos csapatbajnokság már korábban véget ért, melyben a címvédő PöSöC idén a harmadik lett. Ugyanakkor steelben tavaly még az éremszerzés sem sikerült (5. volt a csapat), így ebben a szakágban lehetőség van a javításra.
A csapat játékosaira pedig még három fontos egyéni esemény vár az idei évben, melyben a hátralevő hetekben két világkupát és egy Magyar Darts Ligadöntőt rendeznek majd. Végső Janiék kvalitásait ismerve ezekről a versenyekről is „bejöhet” még egy-két jobb eredmény.

______________________________________________________________________________________________

Végső János (dartsos körökben csak Morzsiként ismerik) sporttörténelmet írt. A PöSöC versenyzője ugyanis első magyarként WDF (World Darts Federation) Világkupa-versenyt nyert. Morzsi a sorozat budapesti állomásán, a Hotel Hungaria City Centerben rendezett versenyen diadalmaskodott. A történelmi sikerhez a kerületi dartsosnak nyolc mérkőzést kellett megnyernie. A negyeddöntőben válogatottbeli társát, Székely Pált, az elődöntőben pedig azt a szlovén versenyzőt verte, aki a tavalyi Hungarian Classic döntőjében és a PDC világbajnokság kelet-európai selejtezőjének fináléjában is legyőzte őt. Ezúttal azonban Morzsi koncentrált jobban, és egy rendkívül szoros meccsen 5–4-arányban diadalmaskodni tudott. Ez a siker pedig akkora lendületet adott neki, hogy a világkupa döntőjében ciprusi ellenfelét nemes egyszerűséggel lesöpörte a színpadról. Végső János ezzel a sikerrel a 420 ezer forintos pénzdíj mellett 18 ranglistaponttal is gazdagabb lett.

Comments are closed.