Egy a 365-ből – környezetvédelmi világnap

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Az év 365 napján környezettudatosan kellene élnünk annak érdekében, hogy a környezetünk megmaradjon olyannak, amilyennek megismertük és megszerettük. Erre szeretné felhívni a figyelmet az ENSZ által kijelölt környezetvédelmi világnap is, melynek dátuma azért június 5-re esik, mert a világszervezet 1972-ben ezen a napon rendezte első környezetvédelmi világkonferenciáját.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Környezetünk védelméről az elmúlt 46 évben rendszeresen megemlékeztek világ-, nemzeti, települési és kisebb szinteken is. A legjellemzőbb, hogy az oktatási intézmények szerveznek erre a napra környezettudatos programokat a tanulóiknak. A kampány felhívja a figyelmet a problémára, de csak úgy érheti el a célját, ha a gondolkodásunkat és az életmódunkat is ennek rendeljük alá. A többség jól áll a tanulásban, de elég csak a mezőőröket, az önkormányzati rendészeket vagy a Répszolg munkatársait meghallgatni, hogy lássuk, bizony van még mit tenni ezen a területen.

 

Comments are closed.