Tag: védelem

10
dec

December végéig lesznek fogyasztóvédelmi ellenőrzések az üzletekben

November közepén kezdődött és december végéig tart a fogyasztóvédelem karácsonyi ellenőrzése, ami az anyagi és termékbiztonságot egyaránt érintik – mondta Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

26
szept

Vigyük haza Tádét!

Tizenhat éve ismerkedett meg Szalai Bálint a tengeri­malacokkal. Eleinte gazdiként, majd tenyésztőként, most pedig a mentésükre szakosodott egyesület elnökeként tölti velük minden szabadidejét. Kinek való a tengerimalac, mit csinálnak az utcán talált malacokkal és hányféle hangot adnak ki ezek a mókás állatok? Beszélgetésünkkor mind­ezekre választ kaptunk.

3
júl

Új helyi jelentőségű természetvédelmi terület létesült a kerületben

A Fővárosi Közgyűlés július 1. napjával két új területet is védetté nyilvánított, így a budapesti helyi jelentőségű természetvédelmi területek összterülete közel 25 hektárral növekedett. Az egyik a XV. kerületi Szilas-tó, a másik kőbányai Felsőrákosi-tó.

5
jún

Egy a 365-ből – környezetvédelmi világnap

Az év 365 napján környezettudatosan kellene élnünk annak érdekében, hogy a környezetünk megmaradjon olyannak, amilyennek megismertük és megszerettük. Erre szeretné felhívni a figyelmet az ENSZ által kijelölt környezetvédelmi világnap is, melynek dátuma azért június 5-re esik, mert a világszervezet 1972-ben ezen a napon rendezte első környezetvédelmi világkonferenciáját.

30
ápr

Régi ünnep új köntösben

Immár 24 éve kerületi hagyomány, hogy az április 22-i Föld napját megünnepeljük. Idén az önkormányzat környezetvédelmi közalapítványa és az ÖTHÉT egyesület vállalta magára ezt a feladatot.