Ebtartási kérdések

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Az egyik kerületi tájékoztatón kérte egy lakos, hogy a közterület-felügyelők is ellenőrizzék, az ebtartók felszedik-e a kutyájuk ürülékét. Kíváncsiak voltunk, ezen a téren mi a helyzet a kerületben, ezért megkerestük az önkormányzati rendészeket.

Kutyasétáltatás/Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– Évről évre csökken a hozzánk érkezett kutyaürülékkel kapcsolatos panasz – mondta Horváth Attila, a rendészek vezetője. – Általánosságban véve pedig az a véleményem, hogy javul a helyzet ezen a téren. Ehhez az is hozzájárult, hogy az önkormányzat a kerület több pontján is kutyapiszokgyűjtő edényeket helyezett el, valamint bővül a kutyafuttatók száma is a kerületben.

Büntetés az elhagyott kutyagumiért

A szakember elmondta, hogy ezt a kérdést a szabálysértési törvény szabályozza, amely feketén-fehéren kimondja, hogy az ebtartónak kell a kutyája piszkát eltakarítani. Ha nem így tesz, akkor 5000-től 50 000 forint közötti helyszíni bírsággal büntethető. Először felszólítják az eb gazdáját, hogy takarítsa el a kutyája után az ürüléket, és ha ezt megteszi, akkor csak szóban figyelmeztetik. Bírságot csak akkor szabnak ki, ha az illető nem működik együtt a hatósággal.
– Számunkra nagyobb problémát jelent, hogy még mindig akadnak, akik póráz nélkül sétáltatják a kutyájukat. Pedig a kormányrendelet erre egyetlen közterületen sem ad lehetőséget. Sőt a veszélyesnek nyilvánított fajtákra még a szájkosarat is fel kell tenni – mondta a vezető.
Ha ilyen póráz nélkül sétáló ebbel találkoznak a közterület-felügyelők, akkor jegyzőkönyvet vesznek fel az esetről, melyet a hivatal igazgatási és ügyfélszolgálati osztályára továbbítanak. A póráz nélkül sétáltatókra 45  000 forint közigazgatási bírság szabható ki.
Információink szerint idén 31 esetben vettek fel a póráz nélküli sétáltatásról jegyzőkönyvet, ám eddig írásos figyelmeztetéssel megúszták a kutyatulajdonosok. Második alkalommal azonban már nem lesz ilyen elnéző a hatóság.

Pedig zacskót is adnak

Vannak kutyapiszokgyűjtő kukák a kerületben, ám sokan nem használják, az üres zacskókat pedig egyszerűen hazaviszik.

Kutyapiszok-gyűjtő: Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– A nemrégiben elkészült közterületi eszközkataszter szerint 77 kutyapiszokgyűjtő található a kerületben. Ezek ürítése, zacskóval való feltöltése a Répszolg feladatai közé tartozik. Általános probléma, hogy a kihelyezett zacskókat rendre ellopják, így a kutyasétáltatók sokszor nem találnak a gyűjtőedényeknél zacskót – mondta Demeter János ügyvezető.

Civil összefogás

Néhány kutyafuttató környékén a gazdik összefogtak, és civil szerveződés keretében kutyás érdekképviseletet, egyesületet alakítottak. Ők azok, akik – önkéntes alapon – az adott kutyafuttatókat rendben tartják, felhívják a Répszolg figyelmét, ha valamit javítani kell a futtatókban, és figyelnek arra is, hogy a kutyapiszokgyűjtők fel legyenek töltve zacskókkal. A zacskók utánpótlásáról is ezek a kutyás egyesületek gondoskodnak, mert a kölcsönös együttműködés jegyében a Répszolg nagyobb mennyiségű gyűjtőzacskót biztosít számukra, amit aztán kihelyezhetnek a gyűjtőedényekhez.

– Mindez nem azt jelenti, hogy a gazdik egyénileg is kérhetnek kutyapiszokgyűjtő zacskókat a Répszolgtól. Ezt a lehetőséget kifejezetten ezeknek az egyesületeknek biztosítják – hangsúlyozta az ügyvezető.

Comments are closed.