Csaló levelekre figyelmeztet az MNB

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Csalók az ENSZ nevében küldenek értesítést magánszemélyeknek állítólagos nagy összegű pénzküldeményekről, a bűnözők a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) fizetendő adminisztrációs díjakra hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni az érintettektől, de a jegybank valójában nem működik közre ebben a tevékenységben – hívta fel a figyelmet a jegybank.

A közleményük szerint az MNB bejelentés alapján értesült arról, hogy ismeretlenek az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) nevében küldenek angol nyelvű elektronikus leveleket magyar magánszemélyeknek, a világszervezet által kiutalt nagy összegű pénzküldeményről értesítve őket. A levelek szerint a pénzküldeményt az MNB csekk formájában küldi el nekik, amihez a csalók nagy összegű előzetes adminisztrációs költség befizetését kérik. Ha ezt a magánszemélyek teljesítik, újabb igazolási díjak befizetését kérik a kifizetéshez, ezúttal az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) nevében.

Az MNB a fogyasztók esetében átutalással összefüggő ügyintézést nem végez és így költségeket sem számít fel, illetve azzal kapcsolatos ügyféladatokat sem igényel elektronikus levélben – hangsúlyozták a közleményben.

A mostani üzenetek feladói ismeretlen bűnözők, akiknek egyértelmű célja a fogyasztók megkárosítása. A jegybank kéri az üzeneteket kapott magánszemélyeket, esetleg gazdasági társaságokat, hogy ne válaszoljanak, az esetet jelezzék az MNB-nek és a rendőrségnek. Ha valaki mégis küldött pénzt a csalóknak, célszerű azt is haladéktalanul bejelenteni a nyomozó hatóságnak. 

A jegybank közölte: ilyen esetben ismeretlen tettes ellen csalás gyanúja miatt büntető feljelentést tesz az illetékes nyomozó hatóságnál.

Comments are closed.