Cinege költ a postaládába

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Billenőajtóval fedett levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett mesterséges odúkkal előzhető meg, hogy széncinege költözzön a postaládába – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények a kotló szülőket, a tojásokat és a fiókákat is veszélyeztetik. Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára szereljünk fel alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, valamint függesszünk ki egy tájékoztató kiírást is a postás számára.

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel.

Sikerének hátterében többek között változatos tápláléklistája, szaporasága, valamint a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége áll. Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is. Előfordul, hogy nem a fészkelőhely, hanem a fészekanyag furcsa, például amikor a széncinege teniszlabda bolyhos külső burkolatát tépkedve jut építőanyaghoz – írja az MME.

A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek – olvasható a közleményben.

 

Comments are closed.