Tag: világnap

12
aug

Egy nap az ifjúságért

Az ENSZ közgyűlése 1999 decemberében hagyta jóvá a fiatalok ügyeiért felelős miniszterek világkonferenciájának javaslatát, mely szerint augusztus 12-e legyen Nemzetközi Ifjúsági Nap.

26
jún

Szabályozott édes élet

Az első Diabetes Világnapot 1991. június 27-én tartották Frederick Banting, az inzulin feltalálója születésének évfordulóján. Jelenleg ugyanis mintegy háromszázmillió cukorbeteg él a világon, Magyarországon becslések szerint pedig egymillióra tehető a diabéteszesek száma.

6
jún

Miért fontos hazánkban a dohányzás elleni küzdelem?

Hazánkban 19 percenként meghal egy ember a dohányzás következményeként!

26
márc

Színház és közönsége

A színházi világnapot március 27-én tartjuk, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet és a kultúra fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.