Tag: Újpalota

9
aug

Valóban Újpalota főtere lesz a Fő tér

A parkrendezéssel elkezdődött az újpalotai Fő tér megújítása. Az első, szeptember végéig tartó ütemben a növényeket szedi rendbe a Répszolg, elvégzik a szökőkút javítását és rendbe teszik a környezetét. A tér teljes megújítását célzó további ütemek a költségvetés függvényében valósíthatók majd meg.

6
aug

Kiásták Újpalota időkapszuláját

Kiásták Újpalota 50 éves időkapszuláját augusztus 6-án. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a kapszula sorsa. 

14
júl

Piaci mustra

Kezdjük az árakkal. Az újpalotai piac 25-30 százalékkal olcsóbb, mint a Lehel-csarnok, és legalább 50-60 százalékkal mérsékeltebbek az árak itt, mint a Fény utcában. Az áru minőségével viszont nincs semmi baj. Az itteni kolbászoknak a Fény utcaiak legfeljebb jelenthetnének (olyan lángolt kolbászt lehet venni kilónként 1500 forintért, hogy megszólal). A gyümölcsökre koncentráltam, a szezon közepén vagyunk. A meggy kilója eléggé

Read more

12
júl

Segítek hazavinni

Az újpalotai piacra indultunk, és egy civil akcióba csöppentünk. Július 12-én, pénteken délelőtt vállalkoztak a helyi civilek arra, hogy a nehéz bevásárlókosarakat, testes cekkereket segítenek hazavinni. Már annak, aki ezt igényli. Parányi kis ötlet, mint kiderült, Abd El Rahim Alitól származik, amit aztán felkarolt az Öthét Egyesület. És beszállt az akcióba a Rászorulókat Támogató Egyesület, a Lokálpatrióták a XV. kerületért

Read more

20
jún

Panelhőség: 34 fokra sikerült lehűteni a levegőt

A kánikula az kánikula. Aki nem bírja a légkondit, megszenved a lakótelepen. Csakis az ősi módszerekhez folyamodhat, ami kimerül a gyakori – főként éjszakai – szellőztetésben, vész esetén pedig marad a fürdőszoba, ahol frissítő hidegfürdőt lehet venni. Van még a belső hűtés, sokan a citromos mentateára esküsznek. Vannak azonban jóféle sivatagi megoldások is. A hőség ellen a legjobb védekezés (állítólag)

Read more