Tag: Pestújhely

1
jún

„Nagy Előd, aki jól rajzol”

Az 1942-ben született Nagy Előd festőművészt, akinek éremmunkássága is jelentős, 75. születésnapján a városházán köszöntötték. Az ismert alkotót, számos művésztelep alapítóját Hajdu László polgármester méltatta. A Pro Palota kitüntetéssel is jutalmazott festőművész évekkel ezelőtt a munkásságáról szóló könyvben így fogalmazott: „Minden gyökerem ideköt. Ennek az országnak drukkolok. Hasznos ennek szeretnék lenni – ha hagyná!” Nagy Előd műtermében jártunk, ahol felidéztünk

Read more

26
máj

Felavatták a Gerecze Péter-emlékkövet

Avatás és koszorúzás is volt.

24
máj

Felmegy a Pista a fára

Rákospalota úgy áll össze, hogy Rákospalota-Ófalu, Újpalota és Pestújhely – magyarázta nemrég egy videónkban Hámory Tamás, a Víg Kalmár Étterem tulajdonosa. – Na most mi az Ófalu-részen vagyunk – tette hozzá -, nem bántólag mondva; ez falu. Itt szombat este hat órakor kimegy valaki az utcára – miközben nálunk telt ház van -, madarat nem lát odakinn, mert a faluban

Read more

21
máj

Egy PeKH-es nap krónikája

A gyerekek duatlon versenyéről rögtön szombaton szót ejtettünk, csodás volt látni az apróságokat, amint nyomták a pedált a Szlipcsevics István Emlékversenyen. Beszámolónkat a versenyről itt lehet megnézni. A családi napon a gyerekek mellett nyilván a felnőttekről is gondoskodni kellett, a fennállásának negyedszázados jubileumát ünneplő Pestújhelyi Közösségi Házban  ez ugyanolyan olajozottan működött, mint a gyerekek komolyan vett és profi módon megszervezett versenye kinn

Read more

9
máj

Muzeális évek elé nézünk

Májustól Ozsváth Gábor Dániel dr. személyében új igazgatója lesz a Rákospalotai Múzeumnak.