Volt egyszer egy fickó, hófehér gitárral ment végig a kiskörúton, októbert írtunk, hullottak a levelek a fákról. A Roma Pride-on (a cigány büszkeségnapon) láttuk, ment utána a tömeg, miközben játszott és énekelt. Tele volt az utca egészséges és szép fiatalokkal. – Ki ez a gyerek? – kérdezték többen, de nem ismerte senki. Csak azt láttuk, hogy irgalmatlan a kisugárzása.
Nagy dolgok vannak készülőben, lehet menni a maszkabálba, élezik a böllérek a késeket, nyakunkon a farsang. Számba vesszük, nagyjából mire lehet számítani tőlünk az elkövetkező hetekben. Még alig kezdtük el az évet, és csak próbaképpen toltuk ki a periszkópot, mert ellenőriztük, nem rozsdásodott-e be a bejglidömpingben. Máris aranyrögökre bukkantunk. Az egyik Diós Gabi kerámikusművész tárlata volt a Pestújhelyi Közösségi Házban.
Fogytán a bejgli, túléltük a karácsonyi traktát, igyekszünk összefoglalni, nagyjából mi történt velünk az elmúlt napokban, mit ettünk, merre jártunk, kikkel találkoztunk, kinek örültünk (és kinek nem). Talán megbocsátható, ha az év végéhez közeledve személyesebb hangot ütünk meg, különben se’ vagyunk újság, mint azt év közben többször szajkóztuk, nincs irodánk, nincs vezérigazgatóságunk, egy kopott IPad-del meg olykor-olykor kamerás segítséggel randalírozunk
Pontosan huszonöt éve, 1992. április 11-én kerültem ide, a Pestújhelyi Közösségi Házban előzőleg úttörőház működött, 1988-ban meg átalakították Diáktanyává. A kezdetekről mesélt nekünk Nagy Edit, a PEKH népművelője, aki bizonyos napokra egészen pontosan emlékszik. Amikor például zajlott a forradalom Romániában, 1989 telén, már idejárt dolgozni. – A rendszerváltás idején egy időre még visszamentem tanítani Újpestre, de aztán amikor a ház összebútorozott a Csokonaival, és megérkezett 1991-ben Pintér Zsuzsa Mórocz
médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja
