Tag: nap

17
ápr

Szent György-nap

Európa nagy részén a tavasz kezdeteként tartották számon április 24-ét, azaz Szent György napját.

11
ápr

Kórusban Mácsaival a költészet napján

Eddig az ismert színészek – többek között Bálint András, Csuja Imre, Mácsai Pál, Molnár Piroska Mucsi Zoltán – jártak költészet napján a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban, idén azonban az iskola diákjai látogattak el egy ismert színművészhez.

21
nov

Füstmentesen jobb az élet

Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére november harmadik csütörtökét nemzetközi füstmentes nappá nyilvánították 1987-ben. Szeretnék a lakosság figyelmét ráirányítani a dohányzással kapcsolatos káros hatásokra, a dohányzásmentes élet előnyeire, illetve a jelen és jövő generációinak megóvására a dohányzás és a passzív dohányzás okozta egészségügyi kockázatoktól.

28
szept

Mennyi cukor fér a napunkba?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint nem tilos hozzáadott cukrot fogyasztanunk, de mindenképp érdemes odafigyelni a napi bevitelünkre, illetve túlfogyasztás esetén csökkenteni azt.

19
júl

Zöldségek és gyümölcsök védik a bőrt napozás közben

A bennük levő béta-karotin segíti a bőr regenerálódását.