Tag: könyv

11
jan

A csepeli bárók

Závada Pál legújabb regénye több szempontból is érdekes olvasmány. A II. világháború előtti és alatti időszakban mutatja be Weiss Manfréd örököseinek népes csoportját. Akkoriban a Weiss család az ország legnagyobb vállalat- és ingatlanbirodalmával rendelkezett, így nem csoda, hogy 1944-ben, a németek bevonulása után többen szerettek volna hozzájutni a vagyonukhoz.

11
dec

Könyv készült Frici atyáról

A legendás pestújhelyi hitoktatóról, a később önmagát a vidéki „száműzetésben” művészettörténésszé átképző papról mutattak be emlékkönyvet. A 95 éves korában elhunyt Pálos Frigyes arról is nevezetes, hogy a váci püspökségre kerülve ő lett a későbbi püspök, Beer Miklós nevelője. A könyvet a Pestújhelyi Közösségi Házban Kálovitsné Nagy Judit főiskolai tanár és Cvikovszky Tibor vegyészmérnök, tanár mutatta be, aki egykor ministránsként

Read more

6
nov

Hazajönni meghalni

Vida Gábor nem ismeretlen az olvasók előtt, legutóbb Egy dadogás története című művében bizonyította, hogy úgy tud Erdélyről írni, mint kevesen. Javarészt Erdély a helyszíne a Magvető Kiadó által újra kiadott, Ahol az ő lelke című regénynek is, mely a XX. század elején, az I. világháború előtt, alatt és után játszódik, és egy apa-fia kapcsolatot helyezett a középpontba.

29
okt

Könyv jelent meg Kulcsár Győzőről

„A játék mindig győz” címmel könyvet írt az alig több mint egy éve elhunyt Nemzet Sportolójáról, a négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrvívóról, Kulcsár Győzőről a Nemzeti Sport korábbi munkatársa, Sütő-Nagy Zsolt.

2
szept

Malacmutató – Tengernyi történet

Várfalvy Emőke Tengernyi történet című kötete csak első pillantásra mesekönyv, igazából minden titkot feltár a tengerimalacokkal kapcsolatban, egy igazi használati útmutató ezekhez a kisállatokhoz!