Tag: karácsony

29
nov

Megáll az ész

Vannak dolgok, amelyek előtt az ember lánya értetlenül áll. Ilyen például az adventi vásár. A sétálóutcánkban évről évre kis faházakat húznak fel, amikben már november közepétől egészen az év végéig, de legalábbis karácsonyig kínálják portékáikat. A kezdés időpontján már meg sem lepődünk, hiszen ez még későinek is számít ahhoz képest, hogy a nagyáruházakban már októbertől elérhető a teljes karácsonyi kínálat. Na de ezek az „üzletek”! Évről évre ugyanazok az árusok jönnek. Akik ugyanazokat a bóvlikat kínálják. Nem kevés pénzért.

22
nov

Vásár a Szent István-bazilikánál

Megnyitott a karácsonyi vásár a Szent István-bazilikánál, ahol idén az eddigieknél is több program, egy 12 méteres karácsonyfa, interaktív szelfipont és tematikus napok várják a látogatókat.

14
okt

Megállapította a főpolgármester-választás eredményét az FVB

Megállapította hétfői, október 14-i ülésén a Fővárosi Választási Bizottság a főpolgármester-választás eredményét. Karácsony Gergely ellenzéki jelöltet a választók 353 593 szavazattal választották főpolgármesterré.

24
dec

Békés karácsonyt kívánunk!

Minden kedves Olvasónknak és Televízónézőnknek!

23
dec

A koporsón nincsen zseb

Harmincöt kilogramm húsból és 40 kiló káposztából készült a karácsonyi menü Újpalotán a Fő téren, ahol vasárnap a Rászorulókat Támogatók Egyesülete tartott ételosztást. Hosszú sorokban érkeztek az Egy tál étel címre keresztelt program résztvevői, akik a húsos káposzta mellé süteményeket és ajándékot is kaptak. A kis videóban, amelyet itt készítettünk, gyakran elhangzott a Boldog karácsonyt – talán ez volt legfontosabb

Read more