Cáfol az FKF – Nyílt levelet írt Hajdu László polgármesternek a társaság

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Nyílt levelet írt a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. Hajdu László polgármester nyilatkozatával kapcsolatban, amely a Blikk mai számában jelent meg.  A levelet változtatás nélkül közöljük.

NYÍLT LEVÉL

Hajdu László úr

polgármester részére

XV. kerületi Önkormányzat

 

Budapest

 

Tisztelt Polgármester Úr!

A 2015. január 1.-től hatályba lépett új útdíj rendszer kapcsán a mai sajtóban megjelent egy, a Polgármester Úrnak tulajdonított kijelentés, amely szerint Polgármester Úr egyeztetett Társaságunk vezetőjével ebben a témában. A sajtóban megjelent nyilatkozata szerint ennek során olyan tájékoztatást kapott, hogy a hulladékgyűjtő célgépeink az M3-as és M0-ás autópályák helyett a XV. kerület alsóbbrendű utcáin haladva jutnak el a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe.

Részvénytársaságunknak az Ön által említett egyeztetésről nincs tudomása! Vélhetően ennek köszönhető, hogy az Ön által említett vezetői tájékoztatásról téves információ jutott el a sajtóhoz, ugyanis Társaságunk egyik vezető beosztású munkavállalója sem egyeztetett Önnel ebben a témában, ilyen jellegű megkeresés, információ kérés az Ön részéről nem érkezett.

Ezért kénytelenek vagyunk tájékoztatni, hogy Társaságunk hulladékgyűjtő járművei 2015. január 1.-től is ugyan azokon a XV. kerületi útvonalakon közlekednek, mint azt megelőzően. Ennek megfelelően a 3,5 tonna feletti célgépeink minden esetben az új jogszabálynak megfelelően bejelentésre kerülnek az állami útdíj fizetési (HU-GO) rendszerbe, az újonnan fizetőssé tett szakaszokra is megváltva az úthasználati jogot.

A 3,5 tonna alatti járműveink esetében az összes járműre megvásárlásra kerültek a Pest megyei matricák, vagyis ezen járműveink is jogosulttá váltak az M3-as és M0-ás autópályák most fizetőssé tett szakaszainak használatára.

Mindezek alapján sajnálatosnak és megtévesztőnek tartjuk, hogy a sajtóban Önt idézve alaptalan információk jelentek meg. Kérjük, hogy a jövőben az FKF Nonprofit Zrt. érintő kérdésekben előzetes, érdemi egyeztetés, személyes megbeszélés történjen a hasonló esetek elkerülése érdekében. Javaslatom mind két fél érdekét szolgálja!

Budapest, 2015. január 8.

Üdvözlettel:

 

Dr. Horváth Béla Ph.D

Comments are closed.