Besegítenének a hódoknak a Rákospalotai-láp megmentésében

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A felbecsülhetetlen természeti kincset védetté nyilvánítaná a kerület

Izgalmas múltja, fontos ökológiai szerepe van a Rákospalotai-lápnak, mégis felszámolná a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Megmentéséért a fővároshoz fordult kerületi önkormányzat.

A Rákospalotai-láp helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítását javasolja a XV. Kerület Képviselő-testülete a Fővárosi Önkormányzatnak – írta Gyurkó Dániel, a XV. kerület alpolgármestere Facebook-oldalán. „Jó esélyt látok rá, hogy sikerrel járunk, megmenekülhet a láp! Nem teketóriáztunk sokat, a főváros – a főtájépítésszel együtt – végtelenül nyitottnak mutatkozott” – ezt már a TIZEN5 érdeklődésére jelentette ki Gyurkó, hozzátéve: ha a kerület nem kezdeményez lépéseket az ügyben, a kormány valószínűleg halálra ítélne egy felbecsülhetetlen természeti kincset. Nem beszélve annak élővilágáról.”

A terület nem először került veszélybe, sőt kifejezetten izgalmas előtörténettel rendelkezik. Mondhatjuk úgy is: harmadjára próbálnak az „életére törni”, amit eddig váratlan megmentők, a hódok akadályoztak meg. Először 1998-ban az M0-s autóút építésekor csapolták le az alatta elhelyezkedő lápvidéket. Arra senki nem számított, hogy a hódok magukhoz rántják a gyeplőt. A Felsőkert úti felüljáró előtt ugyanis gátat építettek a Mogyoródi-patakon, így az érkező víz egy részét a kiszáradt lápterületre vezették. Ezzel tökéletesen regenerálták a tőzeglápot, ahová kócsagok, szürke gémek is beköltöztek, sok más madár- és állatfajjal együtt.
Az újraépített otthont 2022-ben a Gödöllő-Vác Térségi Környezetvédelmi, Beruházó és Szolgáltató Vízgazdálkodási Társulat tette semmissé. Ám a szőrös lakók ezúttal sem adták fel, ismét gáttal zárták le azt a patakmellékágat, amelyen keresztül korábban lecsapolták élőhelyüket. A lápot így újra megmentették, s úgy tűnt, az idilli történetbe már semmi nem rondíthat bele. Egészen mostanáig.
Nemrégiben ugyanis kiderült, ezúttal a Magyar Közút Nonprofit Zrt. veszélyezteti a láp sorsát, elbontanák a hódgátat. Mint indokolták, a gát miatt víz alá kerülhet az M0-s lehajtójának tövében épült olajfogó műtárgyuk, ami az úton kiömlő olaj szétterjedését fogja fel. Ráadásul Pest Megyei Kormányhivatalhoz benyújtott kérelmük szerint a közúti töltések átnedvesedése káros hatással lehet azok állékonyságára. A hódgát elbontása viszont borítékolható természeti kárral jár, ismét kiszáradhat a láp.
Ráadásul Kriska György biológus szerint a rombolás mellett felsorolt érvek hiányosak, a valódi okokat igazából nem tárták elénk. „A Közút Zrt. nyilatkozata elég zavaros és semmitmondó, gyakorlatilag bárki keresi őket, ugyanezt a közleményt küldik el!” – hangsúlyozta lapunknak a szakember, aki a Telexen hívta fel a figyelmet a veszélyekre. Ennek ellenére a XV. kerület vezetéséhez hasonlóan úgy látja, a természet megmenekülhet, úgy tudja, jelenleg is tárgyalások folynak, ahol kompromisszumos megoldás születik majd.
„Léteznek modern példák a helyzet rendezésére. A hódgát két oldalán mérhető lenne a vízszint egy cső beépítésével, az viszont nyilván költséges a közútkezelő számára!” – ezt már Gyurkó Dániel alpolgármester teszi hozzá a TIZEN5-nek, aki azt is elmondja: kétfajta megnyugtató kimenetelt tart elképzelhetőnek: vagy „helyi védettséget” kap a terület – ahogy ezt egyhangú testületi döntéssel kezdeményezték a fővárosnál –, vagy hivatalosan is „láppá” nyilvánítják, ami „ex lege”, tehát a törvény erejénél fogva védené a pusztítástól. Utóbbival kapcsolatban szintén érkezett lakossági kezdeményezés a kormányhivatalhoz. Gyurkó arra számít, amíg ezek a kérdések nyitva maradnak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kérelméről vélhetően nem születik döntés.
„A láp története egyedülállónak számít. A hódok kétszer újraépítették, de harmadszorra már végzetes lehet a pusztítás – szögezte le az alpolgármester. – Ez a terület igenis méltó a védettségre, és ezt nem csak a konkrét veszély mutatja meg!” Hozzátette: a kerületi önkormányzat a szemét elszállítását is vállalta a területről, március 9-én például ő maga látogat ki civilekkel együtt szemetet szedni. Erre várnak mindenkit, akinek fontos a természetvédelem ügye, hiszen az önkormányzat kiemelt célja, hogy ezzel kapcsolatban előrelépést érjen el a ciklusban.

Comments are closed.