Beiratkozás az óvodákba

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A kerületi önkormányzat fenntartásában működő óvodákban a beíratás 2017. május 8-tól május 12-ig tart, az óvodai nyitvatartási időben.
A gyerek abban az évben, amikor augusztus 31-éig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdőnapjától legalább napi 4 órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A szülő köteles a megadott időpontban a választott óvodába beíratni a gyerekét.
A jegyző a szülő kérelmére az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelés alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. A jegyzői felmentéshez a szülői kérelem mellett az óvodavezető, valamint a védőnő támogató javaslata is szükséges.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A beiratkozáskor be kell mutatni a gyerek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.
A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, aminek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik. Az óvoda köteles felvenni azt a gyereket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik.
A felvételről az óvoda vezetője dönt. A vezető a felvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozatban közli a szülővel. Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, annak hiányában a tudomására jutástól számított tizenöt napon belül eljárást indíthat a döntést hozó óvoda vezetőjénél.
Az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésükre az alapító okiratuk szerint jogosult óvodákról és azok elérhetőségéről, valamint az óvoda felvételi körzetéről részletesen lehet tájékozódni a www.bpxv.hu honlapon.

Comments are closed.