Tizenötödik

4
jan

Fenyőfa járatok startra készen

Budapesten az ünnepeket követően a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. szervezetten gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat. Becslések szerint mintegy 500-600.000 darab tűlevelű kerül ki az utcákra, ezt a mennyiséget kell kezelniük. Tapasztalataik szerint Vízkeresztet, azaz január 6-át követően kezdődik a kihelyezési dömping, amely általában 1-1,5 hónapig tart – írják a társaság honlapján. Ilyenkor úgynevezett fenyőfa járatok szállítják el a már feleslegessé vált karácsonyfákat. Ezt megelőzően, illetve ezt követően a normál hulladékszállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket. Amennyiben olyan méretű a fenyőfa, hogy azt hulladékszállító célgéppel nem tudják összeaprítani, másik szállítójármű viszi el a helyszínről.
A lakosság több lehetőség közül is választhat: a kukák mellé, vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikére teheti ki a fákat. Az első esetben azonban figyelni kell arra, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát – hívja fel a figyelmet a társaság.

3
jan

Több mint 880 állatfaj tízezer egyede él a Fővárosi Állat- és Növénykertben

A Fővárosi Állat- és Növénykert friss “népszámlálása” szerint 881 állatfaj 10 528 egyede él az intézményben. Ezzel a fővárosi a legtöbb fajt felvonultató állatkert Magyarországon, a gyűjtemény változatossága pedig nemzetközi összehasonlításban is kimagaslónak számít – hangsúlyozzák az állatkert újévi közleményében.

2
jan

Az olimpia versenyhelyszínei készen állnak

Thomas Bach megítélése szerint Peking felkészülten várja a 2022-es téli olimpiát.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a szervezet honlapján közzétett újévi üzenetében úgy fogalmazott: „Látjuk kínai partnereink és barátaink elkötelezettségét és elszántságát, már minden olimpiai helyszín készen áll a világ legjobb sportolóinak fogadására”– írja az MTI.
Bach hasonlóképpen dicsérte a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia házigazdáit.
“Csak köszönet illeti japán barátainkat óriási elkötelezettségükért és elszántságukért” – jelentette ki a NOB elnöke, aki megismételte korábbi minősítését, amely szerint Tokió továbbra is a történelem legjobban felkészült olimpiai városa.
A tokiói ötkarikás játékokat 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik. A pekingi téli olimpia időpontja: 2022. február 4-20.

1
jan

Így köszöntöttük 2021-et

– A hagyományos újévi fogadkozások helyett “most tegyünk egyetlen komoly elhatározást”: azt, hogy 2021-ben hálásak leszünk “az életekért, amiket megmenthettünk” és az “egymást segítő megható pillanatokért” – mondta Áder János köztársasági elnök újévi köszöntő beszédében.

Míg Karácsony Gergely főpolgármester úgy fogalmazott közösségi oldalán : “2021 az újrakezdés és az újratervezés éve lehet”. Videójában azt is kiemelte: hiszi, hogy a vakcina segítségével Budapesten és az országban is legyőzhető a járvány.

Ferenc pápa újévi beszédében – melyet a Vatikán interneten közvetített – az emberek és nemzetek közötti békét és kölcsönös törődést vélte az új koronavírus teremtette járványhelyzet tanításának.

1
jan

Rendhagyó óévbúcsúztató

A szilveszter világszerte csöndesebben telt a koronavírus járvány miatt. Budapest utcái is kiüresedtek 2020. december 31-én éjszaka az érvényben lévő kijárási tilalom idején. Ennek ellenére száz embert, köztük hét kiskorút kellett detoxikálóba vinni szilveszterkor – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-vel. 2020 utolsó napján 3050 esetük volt a mentőknek, ebből 879 fővárosi. A közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek, szén-monoxid-mérgezések és belgyógyászati rosszullétek mellett idén a mentőegységeket két pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották – írta közleményben Győrfi Pál.