Riersch Tamás

21
okt

Jubileum új kihívásokkal

Harmincéves lett a Molnár Viktor utcai Fejlesztő Gondozó Központ (FENO). Egy ilyen speciális intézmény három évtizedes működtetése – ami ráadásul sosem volt kötelező feladata az önkormányzatnak – sikertörténetnek számít. Ez a jubileum viszont egy korszak végét is jelenti, jővő nyártól ugyanis már csak nappali szociális intézményként fog funkcionálni.

19
okt

Üzenet az utókornak

Üzenetet és jó pár ajándékot küldtek a Károly Róbert Általános Iskola diákjai az utókornak. Az idén hatvanesztendős intézmény növendékei mindezt abba a különleges ereklyetartóba helyezték, melyet az egyik szülő, Gitta János Zoltán szobrászművész készített, és amelyet a jubileum alkalmából, október 15-én a főbejárat előtti kis udvaron avattak fel.

18
okt

Beindult a diáksportélet

Jó hír, hogy újraindult a diáksportélet a kerületben. Igaz, egyelőre még csak „tartaléklángon”, de most ennek is örülni kell. Szeptemberben a polgármesteri hivatal szakemberei összeültek a kerületi pedagógusokkal, hogy elkészítsék az idei terveket. A kerületi diáksportversenyeket mindenki támogatta, de a bizonytalan egészségügyi helyzetben a teremsportoktól a legtöbben ódzkodtak.

12
okt

Terítéken az egészségügy jövője

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje október 12-én a Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Rákos úti telephelyére látogatott. A politikus orvosokkal, szakasszisztensekkel szeretett volna találkozni annak érdekében, hogy meghallgassa a problémáikat, s hogy a decemberig összeállítandó kormányprogramjába a szakma javaslatai is bekerülhessenek.

12
okt

Bronzérmes folytatás

Olimpiai bronzérmes karatésunk, Hárspataki Gábor ott folytatja, ahol Tokióban abbahagyta. A Nyári Játékokon első magyar olimpikon karatésként rögtön érmet (bronzot) szerző újpalotai sportoló ugyanis október első hétvégéjén a világ legkeményebb karate-versenysorozata, a Karate1 Premier League moszkvai állomásán is bronzérmet szerzett.