Rab László

14
szept

Előválasztás: négy helyen lehet szavazni a kerületben

Most már szinte mindent tudni lehet az ellenzéki előválasztásról, ezt foglaljuk össze mi is. A választás szeptember 18-a és 26-a között zajlik (reggel kilenc és este nyolc óra között), egyéni országgyűlési képviselőjelöltre és miniszterelnök-jelöltre lehet voksolni. Második forduló akkor lesz (október 4-e és 10-e között), ha az első körben egyetlen jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50 százalékát.

12
szept

Dobrev Klára: Nemcsak leváltjuk Orbánt, hanem lebontjuk a NER-t is

Tiszta verseny folyik az ellenzék pártjai között, a cél, hogy megszüntessék az egy ember hatalmára épülő rendszert, melynek igazságtalanságait fel fogják tárni, s lesznek felelősök is – erről beszélt lapunknak adott interjújában Dobrev Klára. A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje szerint megszűnt a fásultság, a választók azt akarják, hogy az előválasztások után a közös jelöltek sikerrel vegyék fel a versenyt Orbán embereivel.

10
szept

Kisebb csatározások sok-sok fontos döntés mellett

Döntött a testület a Magyarok Nagyasszonya templom új plébániájának megépítéséről, pontosabban arról, hogy ennek érdekében módosítani lehet az építési szabályzatot. A képviselők nagy többséggel megszavazták. 

9
szept

Átadták a kerületi Érdemérem Díjakat

Rendhagyó formában kezdődött az önkormányzati képviselő-testület szeptember 9-i ülése. A napirendek tárgyalása előtt átadták az Érdemérem Díjakat és a Civil Szervezetek Elismerő Oklevelet. A ceremóniát eredetileg március 15-én vagy május 1-jén szerették volna megrendezni, de a járvány miatt módosult a program.

6
szept

Dobrev Klára a helyi sajtó szerepéről egyeztetett

Felértékelődik a helyi sajtó szerepe, erről folytatott eszmecserét Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje és Beke Károly, a XV. kerületi Médiatársaság vezetője. A baloldali politikus a helyi sajtószabadság állapotáról egyeztetett, meghallgatta a nyilvánosság feladataira vonatkozó álláspontokat, és a helyi sajtó szerepének fontosságára figyelmeztetett.