Átadták a kerületi Érdemérem Díjakat

Átlagos olvasási idő: 5 perc

Rendhagyó formában kezdődött az önkormányzati képviselő-testület szeptember 9-i ülése. A napirendek tárgyalása előtt átadták az Érdemérem Díjakat és a Civil Szervezetek Elismerő Oklevelet. A ceremóniát eredetileg március 15-én vagy május 1-jén szerették volna megrendezni, de a járvány miatt módosult a program.

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

Cserdiné Németh Angéla köszöntőjében arról beszélt, hogy orvos, sportoló és önkormányzati munkatárs is van a díjazottak között. – Hálásak vagyunk azért – mondta a polgármester –, hogy ilyen kitűnő lokálpatrióta polgárokkal dolgozhatunk együtt. Az embert kell meglátni egymásban – tette hozzá –, a kioktatás, a gyűlölet szítása helyett nyújtsuk egymásnak a kezünket. 

Az idei Érdemérem-díjasok sorában először Dr. Szabóné Dr. Gomba Beáta bőrgyógyász főorvost köszöntötték. Magas szintű szakmai tudásával, a betegekkel és a kollégákkal való empatikus bánásmódjával rövid idő alatt kivívta a kerület lakosságának és a szakrendelő dolgozóinak elismerését, megbecsülését. A betegségek megelőzésében a bőrgyógyászati szűrővizsgálatok fontosságát hirdeti, az elváltozások korai felismerését tekinti az egyik legfontosabb feladatának. Kozmetológiai szakvizsgával is rendelkezik, ezáltal a szépészeti beavatkozások ismerője, gyakorlója. Közvetlensége, barátságos stílusa, határozott fellépése és magabiztos szaktudása miatt a páciensek és a kollégák körében is közkedvelt, népszerű személyiség.

Kitüntették Schilling Magdolnát a szociális és családvédelem terén végzett tevékenységéért. A Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány vezetője 40 éves egészségügyi múlttal rendelkezik. 2007-ben diplomás ápoló végzettséget, 2010-ben egészségügyi projektmenedzser szakképesítést szerzett. 2015 óta megbízott vezetője, majd 2017-től vezetője a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítványnak. Az alapítvány folyamatosan együttműködik a XV. Kerületi Önkormányzattal. Nagy gondot fordítanak az intézmény ellátottjainak mentális és fizikai állapotának fejlesztésére, stabilitására. Fontosnak tartják a gondozottal kapcsolatos problémák megoldását, valamint a családtagok segítését. Minden évben anyagilag támogatják a gyermekek, fiatalok nyaraltatását, tavaszi-őszi kirándulásokat szerveznek számukra. Pályázat segítségével már hetedik éve szülőklubot működtetnek. Az alapítvány tevékenységeihez szorosan kapcsolódik a társadalom tudatformálása, a sérült emberek elfogadtatása. Támogatják a kutyaterápia alkalmazását. Az alapítvány egyik legfontosabb célja a támogatott lakhatási forma megvalósítása a lakóhelyükön. Schilling Magdolna és az általa vezetett alapítvány kimagasló szakmai munkát végez és nap mint nap megvívja harcát a gondozásukra bízott sérült fiatalok életkörülményeinek javítása érdekében.

Szőcs Tamás pedagógus a nevelés-oktatás területén végzett munkájáért kapta az Érdemérem Díjat. Szőcs tanár úr 1983-ban szerzett biológia-földrajz szakos tanári diplomát az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán. Ezt követően a Kozák téri Általános Iskolában helyezkedett el, ahol 1986-tól munkaközösség-vezetőként, majd kerületi biológia munkaközösség-vezetőként szervezte és irányította a szakmai munkát. 1991-től az iskola igazgatójaként tevékenykedett. 1999-ben csatlakozott a Hartyán Általános Iskola nevelőtestületéhez, az első 5 évben intézményegység-vezetőként dolgozott, majd 2011-től – és jelenleg is – intézményvezető-helyettesként végzi szerteágazó feladatait. Határozott, sokat nyújtó és következetes vezető, aki oktató-nevelő munkájának egészét a gyermekek és az iskola érdekeinek figyelembevételével szervezte és szervezi meg. Rendkívül fontos számára az egészséges életmód és a környezetvédelem. Munkáját a lendületesség és a szakmaszeretet jellemzi. Kiváló felkészültségű, kreatív pedagógus.

Wédel Pál Andrásné kisgyermeknevelő 1976-ban kezdte pályafutását a Fő úti Bölcsőde gondozónőjeként. 1995-ben megszakította kisgyermeknevelői pályáját, majd 2007-ben tért vissza szakmájához és az Arany János utcai Bölcsődében helyezkedett el. Annak megszűnését követően visszatért eredeti munkahelyére, a Fő útra, amely azóta is második otthona. Szakmájában 32 évet töltött el, a környéken ismerik, szeretik, tisztelik őt. A kisgyermekek nevelésében a maximális szakmai felkészültség mellett nála mindig a humor állt a középpontban. A szeretetteljes hozzáállás mellett ugyanakkor következetes és határozott. A gyermekek szüleivel rendkívül jó kapcsolatot ápol. Számos korábbi gondozott kisgyermeke életútját a mai napig figyelemmel kíséri. Ezért kapta az Éredmérem-díjat.

A művelődés és sport területén végzett tevékenységéért jutalmazták Katona János lokálpatriótát, aki mérnöki, valamint felsőfokú munkavédelmi, rendszerszervezői és személyügyi gazdálkodói végzettséggel rendelkezik. Családjával fél évszázada él a MÁV-telepen. 1990-től nyugdíjazásáig a Magyar Államvasutak munkaügyi kapcsolatainak irányítását végezte. Jelentősebb társadalmi tevékenységei: a Vasutas Országos Klubszövetség tiszteletbeli elnöke és a Vasutasok Jótékonysági Egyesületének választmányi tagja. 42 év szolgálat után 2003-ban vonult nyugdíjba. Életét végigkísérte a sport, elsősorban a labdarúgás. 1999-től a Vaslabda SE örökös tagja. Egy évtizede szoros kapcsolatban áll a Pestújhelyi Sportklubbal, amelynek történetét 2010-től kutatja. A „100 éves a Pestújhelyi Sport Club” című könyve bemutatására és közzétételére 2012-ben, az egyesület centenáriumi ünnepi közgyűlésén került sor, 2018 végén pedig megszületett a „PÖSÖCÖ 105. éve” című kiadvány is. Ma már a klub krónikásaként tartják számon. János személyes céljának tekinti a Pestújhelyi Sportklub előző évszázadában kialakított értékeinek megőrzését, a jelenben zajló kiemelésre méltó események és rangos sportteljesítmények nyilvánosságának biztosítását, valamint az utókor számára történő megőrzését.

Érdemérem-díjban részesült egy másik kiváló sportember, Vida Gábor is. A műkorcsolyázó fiatalon többszörös országos egyéni bajnoki címet szerzett, majd főiskolás éveiben világbajnoki ezüstérmet nyert. Szülei rákospalotaiak, ő maga is itt született és jelenleg is itt él. 1952-ben az oslói olimpián 10. helyezést ért el párjával,1953-ban országos bajnok, Davosban pedig világbajnoki nyolcadik helyezett lett. Bécsben főiskolai világbajnokságot nyert. 1956-ban Európa bajnoki 7. helyezét ért el. 1957-ban oszlopos tagja volt a Magyar Jégrevü megalapításának, amelynek nyolc év alatt 2202 előadását 5 és fél millió ember látta. Számos külföldi országban léptek fel, előadásaikkal Magyarországot népszerűsítették. 1961-ben szerepelt a „Napfény a jégen” című filmben. 1965-1984-ig az FTC Műkorcsolya Szakosztályának vezetőedzője, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökségi tagja, valamint az edzőbizottság vezetője volt. Tanítványa volt Almássy Zsuzsa, Téglássy Tamara és Póth Diána, de kerületünkben is számos követője volt. Az idén tölti be a 92. életévét, ebből az alkalomból a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség életműdíjat adományozott neki.

Érdemérem Díjban részesült a köz érdekében, a közösségért végzett tevékenységéért Ponicsán Erzsébet lelkész, aki 11 éve szolgál a Rákospalotai Evangélikus Egyházközségben. Tíz éve hivatalosan beiktatott parókus lelkész. Egyik nagy erénye az idősekkel való foglalkozás. Szívügyének tekinti a kórházban lévők látogatását, az otthonaikban lábadozó, illetve betegeskedők felkeresését, a szeretetotthonokban élők gondozását. Szakmai felkészültsége, empátiája példaértékű. Az idősek ápolása mellett kiemelt figyelmet fordít, és nagyon büszke a kis hittanosaira is. A járvány miatt bevezetett karantén intézkedések alatt minden este 6 órától élő bejelentkezések során tartotta össze a gyülekezetet. Akiknek nem volt rá lehetőségük, hogy online kövessék útmutatását, azoknak „Igei morzsák” címmel újságot indított. Nem véletlenül nevezik őt „a Szeretet Nagykövetének”, hiszen lelkiismeretes, odaadó, alázatos tevékenysége mindenki számára vonzóvá teszi a gyülekezeti programokat. A templomkertben többször vendégül látta a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttest és helyet adott az önkormányzat Szent István napi megemlékezéseinek is.

Szedlmajer Lászlót, a 2005 februárjában alakult REZON Ingatlankezelő és Szolgáltató Kft. alapító ügyvezetőjét a köz érdekében, a közösségért végzett munkájáért díjazták. 1996. óta foglalkozik társasházkezeléssel, s ehhez a szükséges szakképesítésekkel is rendelkezik. Gyakorlati tapasztalata nagy részét Újpalotán szerezte a Város FM Városgazdálkodási és Szolgáltató Kft. XV. kerületi irodájában. Az általa kezelt társasházak sikeresen vettek részt az Önkormányzatnál kiírt felújításokat támogató pályázatokon. Emellett minden évben önerőből is tudtak felújításokat végeztetni. 2000-ben megkapta az „Év társasházkezelője” címet, majd 2002-től irodavezetőként folytatta a társasházak kezelését. 2003-ban a Megyeri Épületgondnokság Kft. ügyvezető igazgatója lett, 2004 óta pedig cégvezetőként az Újpalotai Társasházak kezelésével foglalkozik. Jelenleg 16 Társasház és Lakásfenntartó Szövetkezet – több mint 3000 lakás bízta meg hosszútávon az ingatlanok közös képviseletével.

Érdemérem Díjban részesül a közigazgatás területén végzett tevékenységéért Tóthné Arady Edit humánpolitikai ügyintéző, aki 2007 óta dolgozik a Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Osztályán ügyintézőként, emellett ellátja az osztályvezető helyettesi feladatokat is. 1997-ben a Janus Pannonius Tudomány Egyetemen szerzett személyügyi szervezői diplomát. A munkaügy területén 25 éve dolgozik, ebből 14 évet a hivatalban töltött el. Munkakörébe tartozik a köztisztviselők, a munkavállalók és a választott tisztségviselők alkalmazásával kapcsolatos munkaügyi feladatok ellátása. A munkaköri feladatai mellett kiveszi a részét a választási, és a népszámlálási munkákból is. Megbízható, kiváló szaktudással rendelkező kolléga, aki az érzékenyebb személyügyek esetén is empátiával fordul a munkatársai felé. Vezetői mindig számíthatnak a munkájára, lelkiismeretes, elkötelezett munkatárs. Az osztály közösségének egyik meghatározó személyisége. Feladatait magas szintű szakmai tudással, kiemelkedő színvonalon végzi. Edit 40 év munkaviszony után az idén nyugdíjba vonul.

Érdemérem Díjjal jutalmazták az intézményüzemeltetés, fejlesztés, vagyongazdálkodás területén végzett tevékenységéért Ináncsi Ritát, a GMK Költségvetési és Bérgazdálkodási Osztályának osztályvezetőjét. Ináncsi Rita korábban élsportolóként ért el rendkívüli sikereket. Az 1996-os atlantai olimpián hétpróbában hatodik helyezést ért el. Számos hazai és nemzetközi helyezéseinek köszönhetően – Rita kétszeres Európabajnoki ezüstérmes, világbajnoki bronzérmes – három egymást követő éveben is, 1994-95-96-ban az év atlétájává választották. Sportolói pályafutása után mérlegképes könyvelői képesítést, 1999-ben közgazdász diplomát szerzett. Szakmai pályafutását a Honvédelmi Minisztériumban kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen dolgozott. Kerületi pályafutása a Dr. Vass László Egészségügyi Intézményben kezdődött, ezután 2012-től jelenlegi is a Gazdasági Működtetési Központ meghatározó munkatársa, a Költségvetési és Bérgazdálkodási Osztály osztályvezetője. Precíz, szabálykövető munkaerő, aki kollégáival közvetlen, határozott. Személyét tisztelet övezi. Jó kapcsolatot ápol az intézményvezetőkkel, ügyintézőkkel és a XV. Kerületi Önkormányzat dolgozóival egyaránt. Nyitott, segítőkész munkatárs, aki munkájával nagyban hozzájárul a GMK és a gazdálkodása alá vont intézmények tervezési és működtetési feladatainak végrehajtásához.

2021-ben Civil Szervezetek Elismerő Oklevélben részesült a Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete. Az elismerést, az egyesület elnöke vette át. Az egyesület 1995-ben azzal a céllal alakult, hogy segítse a többgyermekes, illtetve a gyermeküket egyedül nevelő, nehéz helyzetű családokat. Jelenleg 165 családnak – közel 700 fő, ebből 350 gyermek – nyújtanak folyamatos segítséget. Állandó bevétellel nem rendelkeznek, munkájukat önkéntesek segítik. A rászoruló gyermekeket és felnőtteket élelmiszerrel, ruhaneművel, bútorral, kulturális programok és táborok szervezésével segítik, de biztosítanak számukra iskolai korrepetálást, fejlesztést és felzárkóztatást is. Tevékenységük rendkívül széleskörű, munkájuk elismerésre méltó.

Valamennyi kitüntetettnek szívből gratulálunk!

Comments are closed.