perpal

16
jún

Xanax az Újpalotai Napokon

Egy pohár 400, a korsó sör 500 forintba került (nagyjából százszor annyiba, mint az elsőn), nem volt medvetáncoltatás, mint 1978-ban, a Piramis (és a Neoton) zenekar helyett most az egykori Első Emelet töredéke, az Emelet lépett föl, sok civil és gyerek jött el, este viszont a még mindig irgalmatlanul nagy hőségben tűzijátékkal fejezték be a szervezők. Ezzel ért véget a

Read more

8
jún

Kiáradás

A gyerekkoromat templomokban és futballpályákon töltöttem, jártam iskolákba is, de az nem volt annyira érdekes. Jól emlékszem a szülőfalum templomára és nagyanyám intelmekbe csomagolt kommentárjaira, amiben pünkösd közeledtével gyakran szerepelt a kiáradás kifejezés. Bajban voltam ezzel, mert a kiáradásról nekem csak és kizárólag a tavaszi árvizek jutottak eszembe. Azért lehettek róla konkrét élményeim, mert a falunk határában folyt a Tisza.

Read more

2
jún

BL(SZ)-döntő Rákospalotán

Felfokozott hangulatban játszották le a BLSZ I bajnokság zárómeccsét az egyaránt 70-70 pontos Kelen SC és a REAC csapatai között. A döntetlen a holland tulajdonban lévő kelenföldi gárdának kedvezett, így Kasza Daniék csak akkor érhettek volna célba, ha nyernek. Akkor mehettek volna az NB III-mas osztályozóra – amelyen tavaly a Sárvár ellen drámai csatában elbuktak.  Nos, ezúttal elmarad az osztályozó,

Read more

26
máj

Kasza Daniék a mennyország kapujában

Gyilkos és kiélezett küzdelem jellemzi a budapesti BLSZ I. osztályú bajnokságot, fej fej mellett halad a jelenleg élen álló Kelen SC és a REAC. Mindkét csapatnak 70-70 pontja van, és hiába jobb a rákospalotai csapat gólaránya, a kiírás szerint azonos pontszám esetén a több győzelem számít, ebben pedig jelenleg jobb a Kelen.  Mindez azt jelenti, hogy a mindent eldöntő utolsó

Read more

25
máj

Röplabda: bennmaradtak a lányok az NB I-ben

Osztályozót játszott a Palota női röplabdacsapata azért, hogy bennmaradhasson az NB I-ben. A lányok a 14. helyen végezve kényszerültek a ráadásra, az NB II Közép-csoportjának első, az NB II-es bajnokok tornájának 3. helyezettjével, a pécsi PTE-PEAC gárdájával vívtak odavissza-meccset a bennmaradásért, az első derbit a Sződliget utcában rendezték, és különösen izgalmasan kezdődött az osztályozó. A Palota az első szettet 27:25-re

Read more